Haverok, bulik, hegyek

Mit lehet hozzátenni egy túrabeszámolóhoz, amellyel már megelőzött két ékestollú túra(vezető)társ (Tomisenior, Mars). Azért mert most nincs jobb dolgom viszont van ihletem, költöttem hozzá én is, hogy szórakozzatok.

Szombaton már kora reggel kivert az ágy, nade nem eléggé, mert a csipatörölgetéssel elég sok idő eltelt. Még jó, hogy a motyónkat még előző este nagyjából összekészítettük. Reggel még teafőzés, teahordó palack gyors megolvasztása, és futólépésben indultunk Roland kéglijétől 5 percre levő talihelyre. Miközben hallgathattam egyfolytában, hogy mindig miattam késünk el. Azért sikerült nagyjából időben odaérni a rejtélyes Sanyi szobrához, akiről mint előzőleg kiderült az öreg Petrovics fia. Villámgyors kézfogó Tomival és Tomi lánykájával, aztán gurultunk tovább az Extrém park előtti talihelyre.

Hamarosan beérkeztek a többiek is: Tomi uncsitesója egy cocker spániellel felszerelkezve, Éva és Éva lánya, 2en egy névvel, hogy könnyebb dolga legyen a névfelejtős túravezetőknek, és végszóra, beígért kiskorúakat hátrahagyva, Mars és Klau, akiket viszont nem lehet elfelejteni.

Rövidesen nekivágtunk a völgynek. A Trippammer-fánál én még valószínűleg alva jártam, mert nem hallottam se birkát, se kakukkot, se motorfűrészt. Még Roland se morgott. :) Innen a völgyek felé vettük az irányt, útközben egyre több hunyor hunyorgott ránk, medvehagyma mezők zöldje díszítette az utat körös-körül, nagy örömömre még kankalinokat is leltünk, kicsi sárgát és hosszabb lilát (ami igazából valójában nem is kankalin, hanem Bársonyos tüdőfű). Fura volt, hogy itt már teljesen elolvadt a hó, a patakok is a normális medrükben folytak. Azért jutott víz a vízeséshez bőven, volt mit fényképezni.

Nagyon kényelmes, lefelé lejtős út volt. A tempót is kényelmesre vettük, így Roland is bírta az iramot, én meg jól le-le maradoztam fényképezni minden fordulóban. A Kőlyuk-barlangnál megálltunk rövid uzsonnaszünetre.

Sajna az erdei pihenőhely tele volt szemetelve. Vagyis nemcsak ez, mert útközben is találtunk elszórva néhány PET palackot és összeszedtünk egy slagdarabot is. Jól meg kéne büntetni az ilyen alakokat is, mint a hóvirágszüretelőket.

Kicsit fáradtabb voltam a szokásosnál, azért megvártam míg a többiek megnézik a Kőlyuk-barlangot és jelentik a látványt, aztán győzött a kíváncsiság, mégis szemügyre vettem. Mire visszaértem, a társaságnak bottal üthettem a nyomát és futólépésben eredtem utánuk, persze a hátizsákom is otthagyták.

Nemsoká elértünk a Kőlyuki betérő letérőjéhez – még a télire tervezett csavargásomkor leltem rá, hogy van arra valami vendégfogadó, és szokásos kíváncsiságom miatt vettem rá Tomiseniort, hogy derítsük fel ezen a túrán. Átkeltünk egy avarral leplezett patakon (nekem Roland szólt, hogy ugorjam át, nehogy pórul járjak, azért hosszú haj – rövid ész, visszafele csak sikerült térdig belelépnem), majd egy sárdagonyán és már ott is voltunk.

Mars keresetlen szavakkal minősítette a kiszolgálást: komoly dilemmát okozott a hölgyeknek, először az, hogy egy kisebb hadseregnyi aligsáros turista (akkor még csak kb. 5-en tódultunk be a helyiségbe) hol tudna egykupacban leülni a majdnemüres étteremben. Majd hogy ha a kutyát istenőrizzen bevinni ezért mi inkább kinn fogyasztanánk az épület melletti teraszon (volt ott 2 tetővel ellátott pad+asztal kombó), de az nem a vendéglő része. Végül ezt a gordiuszi csomót nekünk sikerült egy kardvágással elintézni: kikértük az italokat üvegben (még poharat is kaptunk hozzájuk) és kiszolgáltuk magunknak a vendéglő melletti teraszra.

Azért nem panaszkodhatok eleget, hogy a nyomorult KÖJÁL vagy ÁENTÉESZ vagy HAPCI vagy csak az emberi korlátoltság miatt miért nem vihetem be a kutyát a vendéglőbe. Vendéglőbe be (be = 4 fal, tető, asztalok) nem, ugyanakkor nyáron a teraszon semmi gond (terasz = asztalok mínusz 4 fal). Logika van ám, rendesen (aztán majd rájönnek, és a teraszról is jól kitiltják). Biztos a szabad levegőn leledző kutyatársaság másképp hat a felszolgált ételek higiéniájára, mint ha épületben benne van.

Csak hát télen hideg van, és nem fagyálló szobakutyát nem tudunk a vendéglő elé kikötni. Szoktak arra hivatkozni, hogy más vendégeket zavar a kutya. Nos valóban lehet, hogy 1-1 néha betérő vendéget zavar a kutya, de ha akkor egy családot nem engednek be kutyával, akkor akár egy 4 fős társaság fog fogyasztás nélkül továbbállni és később se betérni.
Legtöbbször a vendéglátós jóindulatán múlik, hogyha a kutyát mégis beengedik. Érdekes, ha akarnak, találnak félreeső asztalt, ahol nem zavar a kutya más vendégeket.

Mire jól kipanaszkodtam magam, addig elfogyott a sörünk és fázni is kezdtünk, továbbálltunk.

Vissza piros, patak, dagonya, aztán felfele a Mély-völgyben egy kőfülke felfedezésére. A kőfülke alatt néhány forrás, pihenőhely és egy összkomfortos menedékház állt. Hamarosan nyomunkba ért egy kisebb seregnyi közép- és idősebb korúakból álló turistatársaság, akik uzsonnázni kezdtek. Suzy kutyát csak karhatalmi eszközökkel (t.i. Tomi a karjába kapta) sikerült tőlük eltávolítani.

Picit visszasétáltunk, majd a KO jelzésen némi hullámvasutazással erdei oldalúton a szomszéd völgyben vezető P+ jelzésre értünk. Hosszas keresgélés után megtaláltunk egy eldugott barlangot, ott sunnyogott az útelágazásban. Lejjebb megtaláltuk a mésztufa lépcsőket is, azok már nem rejtőzködtek.

A patak torkolatától ugyanazon az úton tértünk vissza a Trippammer-fához majd a parkolóhelyünkhöz, amin jöttünk, de ez mégis teljesen különbözött, mert visszafelé ugyanaz az út is teljesen más.

Sajnos, bár szerettem volna 1-2 kört bobozni az Extrém Parkban, ez most érdeklődés hiányában elmaradt. Najó, kicsit hideg volt, de attól még? Viszont Tomi felvetette az ötletet, hogy nézzük még meg a Tubes tetején nemfelépült NATO radar környékét és mellesleg a kilátást is. Mielőtt Roland hangosan tiltakozni kezdett volna, gyorsan megelőztem lelkes helyeslésemmel.

A csúcs alatt kicsivel van egy parkoló, ahol kényelmesen meg tudtunk állni. Innen gyalogosan vágtunk neki a hegynek. Ámultam és bámultam, mert ahogy feljebb értünk, csuda hóvirágmező borított mindent. Nagyon szép volt, én még sosem láttam ilyet, de mostmár legalább van fogalmam arról, miért áradozik a tesóm a hóvirágos Csóványosról. Élmény volt a kilátás is, szerencsére napsütéses tiszta időben mindenfele jól elláttunk. Kicsit erős szél fújt fenn a kilátó tetején, de azért elidőztünk ott egy darabig.

Tomi zeneládájából a Hofi-Koós macskaduettje kísért minket a hazaúton, a lefelé vezető szerpentinről is nagyon szép kilátás nyílt a városra.

Legnagyobb bámulatomra, Roland felvetette, hogy másnap is sétáljunk egy kicsit, hát repetáztunk. Az albérlettől, ahol lakik, indultunk egy rövid meredek úton fel a Havihegyi kápolnához. Reméltem, hogy benézhetek, de sajnos zárva volt, így csak az ajtó vasrácsán keresztül tudtam bekukucskálni. Továbbsétáltunk a Tettye téri romokhoz, ott körbenézegettem, Roland meg sütkérezett a padon. Utána bementünk az erdőbe, kicsit fölfele a sárga jelzésen, aztán a Z kockán szinte szintben. Végül a Mecsek-kapuhoz érkeztünk ki, és onnan sétáltunk vissza le a városba. Útközben is persze rengeteget fényképeztem, a látnivalókról azok többet mondanak majd.

Újabb szuper hétvégét töltöttem Pécsen. A Mecsek velem is nagyon megszerettette magát, ha Roland ideiglenes lakhelyét odébb is teszi innen, azért biztos még vissza fogunk járni a környékre.

Képek a túráról: Kankalin15, Tomisenior, Mars, Kripi és a saját fotóim.