Kicsit rossz kedvvel fogok hozzá ehhez az élménybeszámolóhoz. Mert csodálatos túrát tettünk, csak sajnos az Öcsém bénázott, és a fényképeim felét letörölte az apparátom memóriakártyájáról. Így a kollektív emlékezet általam készített részének Csóványos alatti része odalett. :( Most nagyon bánatos vagyok miatta…

Pedig a túra igazán jól sikerült. 13 ember + 1 kutya fővel vágtunk neki a túrának. Ezúttal mindenki vonattal jött, ami azért is jó, mert az először találkozó túratársak már utazás közben kicsit megismerkedhetnek, beszélgetnek egymással.

Hamar odaértünk Kismarosra, ahol átszálltunk a kisvasútra. Ismét a vicces kikiáltó-fiú volt szolgálatban, aki már a Mikulás-túrán mulattatott a hivatalos-vasutas hangosbemondásával.

Királyrétre érkezés után kicsit szétszóródott a társaság. Tesóm a fényképész-szenvedélyét élte ki, és (majdnem) félórára eltűnt kattintgatni a nemtudommit, mert ezek a képek is elvesztek. :-/ A hölgyek technikai kitérőre vonultak a közeli turistaház felé.

10 óra tájt sikerült azért magunkat turistaútnak indítani. A K kocka (csakazértiskocka és nem négyzet!) jelzésen. Igazán furcsa, nagyon dolgoznak mostanában a ráérős és szorgalmas jelzésfestők, mert egész úton a felújított jelzések még a nyílegyenes úton is kb. minden harmadik fára fel voltak festve. És még azt mondják, hogy az erdő ne nézzen úgy ki, mint a karácsonyfa...

Rövidesen elhagytuk a horgásztavat, majd kicsit odébb a Bajdázói tó környékén (ahol szégyenszemre nem néztünk körbe) éppen gruppenszexelő békákat, majd egy Petőfi nevű forrást. Az előbbi osztatlan tetszést aratott. :) (Elveszett képem helyett ezt az illusztrációt Zita fotójából pótoltam.)

Innen véget ért a jó dolgunk, nekivágtunk a Suta-berki nyiladékon felfele vezető kaptatónak. Az április eleji szokatlan hőségben, kb. 25°C-os melegben, tűző napon jócskán megdolgoztatott bennünket. Érdekes volt, az út (és az időjárás is) erősen emlékeztetett az Inóci vágásra, amelyen tavaly szeptember végén az országos kéken kapaszkodtunk fel a Nagy-Hideg-hegyre. A nyiladék tetejénél az utunk egy ösvényen letért a Szén-patak völgyébe. A Spartacus-kulcsosháztól indul egy újonnan festett Z kocka jelzés, térképen és a turistautak.hu-n sem találtam, egy újabb felfedeznivaló lesz erre a környékre.

A felfele kanyargó műutat keresztben vágja át a turistaút, jó meredeken emelkedett a Hárs-gerincen a Foltán-kereszt felé. Útközben néhány szusszanásnyi pihenőt kellett tartanunk, mert a kaptatót a hőségben nehezen bírtuk. De mire ahhoz a szakaszhoz értünk, ahol a múltkori túrán visszafordultunk – és milyen nehéznek tűnt akkor visszafele –, ezúttal csak csodálkoztunk, mert kifejezetten kellemes-lankásnak éreztük most. Elhaladtunk egy forrás (Könyves/Marika-forrás) mellett, a térkép jelzés szerint az út mentén kellett lennie, igaz, nem kerestem, csak pillantgattam az út szélére, mégsem akadt meg rajta a szemem. Majd máskor jobban megnézzük.

A készleteink jól leapadtak a felfeleútban. A Foltán-kereszthez érve a fáradtabbak hosszabb pihenőt kaptak, míg az élénkebbekkel elszaladtunk a közeli Krozslák-kúthoz vízért.

Továbbindulva a Csóványost innentől a „főútvonalon” közelítettük meg a Három Hárs-gerincen, szép ez az útvonal, de azért zölden érdekesebb. A kivillanó panoráma ürügyén legalább néhányszor levegőt lehet venni a mászás közben. Én jól megígértem a túratársaknak, hogy még egy kis mászás, de mire igazán kipurcannának, már fel is érünk. Nem mindenki értett azért egyet :)

A Px jelzést keresztezve túratársunk, Irén úgy döntött, innen rövid úton távozik közülünk a Nagy Hideg-hegy felé. (Ő lesz úgylátszik az örökös „lelépős”, mert már a tavaly szeptemberi kéktúrás Csóványos hódításunkkor is lelécelt a csúcs előtt.) A maradék „piszkos 12-vel” folytattuk az utat a Csóványosra. Nagy örömünkre hamarosan megláttuk az első hóvirág szálakat, amelyek egyre sűrűsödtek, míg a Csóványos alatt igazán szemet gyönyörködtető mezőt alkottak. Megjelentek az első (vagyis inkább utolsó) hófoltok, amelyek még a tavaszt idézték. 3 hete még majdnem térdig érő hóban és orkán erejű szélben jártunk ugyanitt. Ezúttal sütkéreztünk a napon. Néhányan felmásztak a kilátóba – én most kihagytam ezt az élményt.

A pihenő után a terv szerint, nem egyenesen, hanem kis kitérővel a kék háromszög, majd piros háromszög útján, hóvirágok közepette kerültük északról a gerincet. Hamarosan alattunk érdekes sziklák tűntek fel, néhányan lemásztunk közelebbről megszemlélni. Majd tovább, nekem kicsit a Spartacus-ösvényt idéző keskeny, hegyoldalt kerülgető úton. Többször botlottunk érdekes kövekbe, az Oltár-kő volt az egyik legérdekesebb, 3 embernyi magas sziklatömbök között vitt át az utunk. Majd a Szabó-köveket csodálhattuk meg alulnézetből, érintettünk egy szép kilátópontot is, a Rakodó előtt pedig egy időszakos forrás kútjában gyűlt jócskán a víz (Spartacus-forrás/Cserép-kút).

A Nagy Hideg-hegy előtt még egy kaptató tette próbára az erőnket, majd végszóra, kb. 4 óra tájt értünk fel a turistaházhoz. Jólesett a korsó hideg sör, ami egész úton a szemünk előtt lebegett. De sajnos nagyon kevés időnk maradt, hogy a 18:38-as kisvasúthoz vagy az utána 2 perccel induló buszhoz odaérjünk Királyrétre. Még várt ránk kb. 7-8 km-es út odáig.

Gondolkodtunk, hogy megvárjuk a 16:30-as Nagy Hideg-hegyi maszek buszt és leereszkedünk vele, de miután meghallottuk, hogy ez fejenként 750 Ft-unkba fájna, rögtön meggondoltuk magunkat. A társaság egy része hamar összekapta magát, és nekieredt a piros jelzésen lefelé Királyrétnek. Én még abban a hiszemben nyugodtan söröztem a társaság ott maradt részével, hogy este 8 óra után még indul egy busz onnan a kismarosi vonathoz.
Azért a biztos-ami-biztos alapon még rácsörögtem a Zuramra, hogy nézze meg nekem a neten, mi az ábra. Még jó, hogy a 21. században élünk… Rövidesen kiderült, hogy hétvégén az utolsó busz a 18:40-es, aztán semmi.

Külön megérdemelne egy szösszenetet, hogy 1. a Volán miért a kisvasúttal párhuzamosan közlekedteti járatait Kismarosról Királyrétre és 2. tavasszal-nyáron, mikor este 8-ig világos van, miért nincs este 7 óra után egy későbbi járat. (A magyarországi tömegközlekedés sajnos kimeríthetetlen témát ad…)

Lényeg az, hogy felhúztuk mi is a nyúlcipőt, és kutyát vontatóhorogra (pórázra) fogva futólépésben eredtünk le az eredeti tervtől eltérően a Taxi-nyiladék felé Királyrétre. A csapat korán induló felének leggyorsabbjai még az előző buszt éppen elérték. A kutyával nem tudtunk annyira sietni, de azért így is sikerült 6 után nem sokkal leérkeznünk Királyrétre, ahol beérve a többieket, még egy könnyű sörözésre is futotta az időnkből. Majd kényelmesen átbattyogtunk a kisvasúthoz – mert természetesen azt választottuk visszafelé is – aztán a nagyvonattal este 8-ra már be is értünk a Nyugatiba.

Érdekes túrát tettünk most is, jókedvű társaságban. Mindig örülök, hogy rendszeresen jönnek „állandó túratársaim”, akik az első közös túránk óta rendszeresen és most is velem tartottak, és remélem, hogy akikkel most találkoztam először, még sokszor viszontlátom majd.