Haverok, bulik, hegyek

Soron következő túrám a Mátrába vitt a változatosság okáért, minthogy már rég, utoljára februárban jártam ott. Múltkori túránkból sajnos a Kalló-völgyet ki kellett hagynunk időhiány miatt. Ezért foglaltam bele a következő túrába. Egy kis jelvényszerző túrázást is ki akartam próbálni, így esett a választásom az egy nap alatt is teljesíthető Vörösmarty-emléktúrára.

Reggel a ballagások miatt jó tömött busszal utaztunk az indulópontba, Parádsasvárra. Megérkezéskor rövid erőgyűjtés az elágazásnál levő vendéglátóipari egységben, mindenki elintézte ügyes-bajos dolgát, megcsináltuk a jelenléti ívet a Tourinformból kapott túrajelentéses papírra (remélem megfelelő lesz majd) és elindultunk.

Megnéztük az autóút mellett álló híres-neves ősjuhart (nem a fa az ős, hanem a származása), kívülről megcsodáltuk a Károlyi-kastélyt, régen úttörőtábor volt, később rom, a 1998-ban szépen felújították és kastélyszállót költöztettek bele (története itt olvasható), sajnos a kastélyhoz nem illő, modern kerítés rontja az amúgy szép épület és park látványát. Szemben vele a Hubertus-panzió és a rég bezárt Csevice-kút, ahol elméletileg bélyegzőnek lennie kellene. Próbáltam bekukucskálni a panzióba, hogy hátha ott meglelem, de a főbejárat az étterem felé nyílik, az ajtó pedig zárva. Nem volt kedvem keresgéléssel tovább húzni az időt, utunk úgyis a sarki büfé mellől indult, kértem ott stemplit és nagyon kedvesen kaptunk is, igaz, Rákóczi túrásat, de az is szép. :)

Végre nekivágtunk a Mátra oldalának. A felfelé vezető ösvényen kiértünk szép kilátóhelyhez, ahol rövid pihenőt és tízóraiszünetet tartottunk. Innen irány Mátraháza. Egy forrás megkeresést elszalasztottunk, és utunk rövidesen kiért a Mátrán átvezető 24-es autóútra. Az út szélén kellett mennünk egy darabon, a Galyatetői elágazás után egy jelzetlen levágáson kerültük ki az út mellett továbbhaladó turistaösvényt. Gyors bélyegzés a Vörösmarty-fogadóban (ma turistaház), és mentünk is tovább az autóbuszmegálló, autóparkoló „centrum” felé. Az autóút mellett lejjebb egy patak völgyében visz a turistaút, de szépsége feledteti a forgalom zaját. A bélyegzőnek az autóbusz pénztárban kellene lennie, ami hétvégén természetesen zárva. Öröm, hogy a turistáknak feladják a leckét, hogy találja meg a nem a helyén levő bélyegzőt. A mátraházai büfésoron az aznapi bringaversenynek köszönhetően csúcsforgalom, míg várok a sörömre és lángosra, Sherlock Holmes-t megszégyenítő logikával ráhibázok, hogy talán a trafikban megtalálom a stemplit, és lőn. Biztos-ami-biztos alapon a fellelhető bélyegzők mindegyikét szorgosan rányomkodom az igazolólapnak kinevezett túrakiírásra. A túratársak persze rám bízták a saját papírjaik adminisztrációját, kicsit furcsán is nézett a trafikos, mikor egymás után 15 papírt bélyegeztem :)

A hosszú szünet után a Kalló-völgyben folytattuk utunkat. Rövid keresgéléssel megleljük az eredeti eredőhelyéről odébb költözött Gyökeres-forrást, nyálcsorgatva nézzük a mellette kolbászokat és flekkent sütögető családot. Dorka kutyát is csak nehezen tudtuk elcibálni onnan. A Kalló-völgy nagyon szép, mint minden mátrai patakvölgy. A Somor-patak mentén lecsorogtunk a Máriácska nevű kis kegyhelyhez, na itt már látszott a közeledő civilizáció nyoma az elhajigált szemetekből.

Mátrafüreden stempli az Avar Szállóban, innen kis kitérővel felmásztunk a falu feletti Kozmáry-kilátóba. Miután kigyönyörködtük magunkat, ketten lekapcsolódtak Mátrafüreden, a többiekkel rátértünk túránk befejező részére: a Sár-hegyen majd a Cseplye-tetőn át Gyöngyös végállomás felé. Közben okosodtunk a tanösvényen elhelyezett táblákból, már amennyire „futtában” át tudtuk tanulmányozni (de majd később úgyis visszatérünk még ide). Láttunk mangalicákat is, Dorka kutya mivel azonosítani nem tudta, jól megugatta őket, mindenki nagy csodálkozására, mert amúgy nem egy szószátyár fajta. A vitorlázó reptér szélén ledöglöttünk kicsit sütkérezni a délutáni napsütésben. A Szt. Anna kápolnától az erdő mellett sziklás mezők, a hegyek csúcsáról és oldalából szemet gyönyörködtető panoráma. A Cseplye-tetőről majd lefújt a szél bennünket. Nemsokára leérkeztünk a városszéli első gyümölcsöskertekhez és szőlőkhöz, majd a túra hivatalos végét jelentő Gyöngyös-felső kisvasúti megállóhoz, de nekünk még tovább kellett mennünk az autóbusz állomásig. A sétából a csapatnak futólépésre kellett váltania, mert a budapesti busz nemsokára indult, szerencsére mindenki elérte.

A gyöngyösi bélyegzőt a sietség miatt nem gyűjtöttük be, de oda később úgyis visszatérünk még, márcsak azért is, mert minden túra magában hordozza a folytatását :) (És vissza is tértünk néhányan, egy bő hónappal később, július 19-én, de ez már egy másik mese.)