Haverok, bulik, hegyek

A harmadik szakasz túrájára szép tavaszi napon, március végén került sor. Mivel a piros sáv Nagybörzsönytől Márianosztráig túl rövid egy kiadós túrához, kiegészítettem a szakaszt néhány kitérővel a közeli „púpokra” és hozzátettem egy kicsit még Letkésig.

Nagybörzsönyben bebuszoztuk egészen a központba, hogy beszerezzük a startpecsétet a füzetbe. A pultos lányt komoly fejtörő elé állítottuk, ugyanis „PET-palackos” sört kértünk (praktikus, 0,75 l-es, visszazárható, túrakiszerelés). Feltöltődés és a papírmunka után visszasétáltunk a falu szélére, elhaladtunk a szebb napokat látott Butella borozó-vendégház mellett, és a horgásztó felé vettük az irányt. Megkerestük a kódot a bódénál, fényképeztük egymást, a tavat, barkát, aztán békát, és uccu, neki az erdőnek.

Nem sokkal később telefonhívás érkezett Flóritól, aki elaludt, de utánunk jött a következő busszal. Telefonon útbaigazítottam, és megbeszéltük, hogy a Koppány-nyeregben várjuk be egymást. Útközben megkerestünk egy forrást az erdészeti út alatt egy kanyarban, bár én továbbra sem vagyok meggyőződve, hogy azt találtuk, amit kerestünk, de nem találtunk jobbat. A Sas-hegy oldalában vezető útról egy alkalmas ponton felkapaszkodtunk a Gömbölyű-kőhöz. Mint kiderült, régen ott a gerincen vezetett a piros turistaút (miért terelték el onnan?). Fenn a napsütésben, csodás panoráma előtt heverésztünk, a ládavadászok pedig ládát vadásztak. Nehezünkre esett továbbindulni.

Nem mentünk vissza a hivatalos turistaútra, hanem folytattuk utunkat a régi piroson, mely átvitt minket a Kis-Koppány tetejére. A hegytetőn nagy örömünkre éppen nyílni kezdő tavaszi héricseket találtunk, a csúcs alatt kiásták a következő ládát a kincskeresők. Leérkezve a Koppány-nyeregbe megtaláltuk Flórit, innen vele kiegészülve hódítottuk meg a következő csúcsot, a Nagy-Koppányt. Az oldalában hóvirágokat, a tetején leánykökörcsint és csodás kilátást láthattunk.

Ezek mellett a továbbvezető út szépségei már eltörpültek, bár nekem azért nagyon tetszett a Koldus-kút vadregényes környéke (imádom a patakokat, forrásokat, na! :)), és hamarosan elértük Márianosztrát, a piros sáv aznapi szakaszának végét. Pont a nemrég újból beindított Márianosztrai Kisvasút végállomásánál értük el a község határát, a csapatot alig bírtam rávenni, hogy ne szálljanak fel, hanem folytassuk a túrát. Cserébe megígértem nekik egy következő kisvasutas túrát és azt is, hogy a II-es szakasz repetatúráját mindenképp kisvasutazással indítjuk.

Mielőtt a falu központjába tértünk volna a pecsétért, előbb felmentünk néhányan a volt kolostorhoz, várkódot begyűjteni. A templomba be is kukucskáltunk, szép belülről, a börtönlátogatást ezúttal kihagytuk. A Hangulat presszóban rövid szünetet tartottunk, stempliztek, akik a II-es túrát kihagyták, majd visszatértünk az útra, amin bejöttünk (fájdalmas sóhajjal a kisvasút mellett), aztán Letkésnek vettük az irányt a zöld jelzésen. Az erdő szélén egy kimúlt bányát (Brjéska-bánya) nézhettünk meg, majd egy forrást (László-forrás) az úttól nem messze, azután enyhe emelkedőn a Nagy-Galla oldalába kerültünk.

A csúcsra a zöld háromszög jelzés vitt fel, öcsém és a kutya ezt kihagyták, ők a levezető szakasz torkolatánál vártak be bennünket. A többiekkel uccu neki a közel függőleges emelkedőnek. A hegycsúcs kopár tetején épphogy elfért kicsiny csapatunk. Bámulatos panoráma nyílt onnan az Ipoly-völgyre és a Burda (Helembai-hegység) csúcsaira. El is döntöttük, egyszer megnézünk innen egy szép őszi naplementét. Mellette hívogatott a Közép-Galla csúcsa, de oda már csak Dr. Lada szaladt fel.

Leereszkedtünk, az irányító táblára és az órára nézve láttuk, időben elég szűkösen állunk ahhoz, hogy a buszunkat elérjük Letkésen. Sebes iramban szaporáztuk lépteinket tovább. Egy elágazásnál Szöllő és a dzsípíesz javaslatára letértünk a jelzésről, hogy egy rövidebb, jelzetlen úton „lecsaljunk” egy buszmegállót. Útközben orv-favágókat láttunk szorgoskodni. Az erdészeti út, várakozásainkkal ellentétben, nem Lelénhídi major mellett vezetett a műútba, hanem kb. 500 m-rel lejjebb. A fürgébbek előreszaladva már látták a buszmegállót, ahova végül még jó időben odaértünk. Miután később jobban megnéztük a térképet, rájöttünk, hogy az út valóban a major fölött vezet el.

Felszálltunk a hamarosan begördülő buszra, Szobon elbúcsúztunk azoktól, akik autóval jöttek, mindannyian vártuk a következő, befejező szakaszt Perőcsénytől Nagybörzsönyig.