Haverok, bulik, hegyek

Kezdenek népszerűsödni a túráim – 9-en gyűltünk össze ezen a ködös vasárnapon, hogy meghódítsuk a Csóványost. Köztük több, számomra új arc is. Meglepődtem, mert a Sétafikán már az idén előzőleg 2 túra volt meghirdetve a Csóvi felé, az egyik mindössze 2 héttel előbb. Bár ami azt illeti, az előző túrán nagyon bejöhetett a hely a népnek, mert jött repetázni az én túrámra is Flórián a múltkori csapatból.

Szépen elzakatoltunk Diósjenőre, ahol kiszálltunk a vonatból, és majdnem feldöntött bennünket a szél az állomáson. Na szép. Indultunk tovább széllel szemben, mint a Fonográf. A vonattól ugyanakkor indult egy kisebb társaság is, akikkel később össze-össze találkoztunk az út során. Ők a zöld-sárgán mentek jobbról fel, mi balról a Px-en, mert az egy kicsit rövidebb.

Mielőtt nekivágtunk volna az erdő széli kaptatónak, a műút mellett gyorsan elintéztük ügyes bajos dolgainkat, pl. én beélesítettem frissen szerzett túrabotomat. Utána sebes iramban felhúztunk a Cseh-várhoz. A tetőről majd’ lefújt minket a szél. A Cseh-vár a lábunk alatt hevert romokban, Nógrádot megnéztük a távolban. A másik túracsapat már lefele tartott a várból, mikor mi odaértünk, kísérte őket egy berni pásztornak tűnő kutya is. Gondoltam, hogy csak hozzájuk csapódott, de olyan hűségesen tartott velük, úgy tűnt, mégis az övéké. Jól körbenéztünk, aztán folytattuk utunkat terv szerint a Z jelzésen. Közben jól kiolvastuk a tanösvény útbaeső tábláit, én meg lefényképeztem későbbi tanulmányozás céljára.

A Kemence-patak aljához érve, az olvadástól megáradt patak gyönyörű látványt nyújtott, csak azt nem tudtam, hogy kelünk át rajta száraz lábbal. Amúgy is női mivoltomnál fogva igen kíváncsi vagyok, így nem haboztam sokáig, hogy éljek az alkalommal, és felfedezzünk egy számomra még ismeretlen, jelzetlen utat, amin levághatjuk az utat át a Px-re.

Hátat fordítottunk a pataknak, és visszasétáltunk a turistautat keresztező széles erdészeti földútra. Számításaim szerint ennek kellett lennie annak a szekérútnak, ami jön le a Foltán-kereszttől, majd később a Px a Verebes-kaszáló alsó szélénél letér róla. Így hát elindultunk rajta felfelé. Nagyon szép ez az út, azt hiszem ez lesz a kedvencem a Diósjenőről Csóványost megközelítő utak közül. (Legalábbis addig, amíg újat nem fedezek fel. :) ) Balra fent hegy, jobbra lent szépséges patakok kanyarognak mindenfele a völgyben. (Technikai költői kérdésem, hogy a turistatérképeken ezeket a baziszéles teherautó-földutakat miért nem különböztetik meg jobban a mindenféle-összevissza szekérutaktól, amik átszelik keresztbe-kasul a hegyeket. A turistautak.hu-n teljesen jól látszik, mert ott fehér színnel jelölik az ilyenfajta útszakaszt.)

Az úton feljebb kereszteztünk ismét egy patakot, az Őzbereki forrásnál. Jópofa kutyaház-szerű tető védte a forrást az esőtől vagy tudomisénmitől. Ezt az utat az erdészet úgy látszik, sűrűn használja, mert a forrás előtt kicsit lebetonozták és kövekkel berakták a patak medrét, hogy a teherautókkal ne ragadjanak be a sárba. Így nekünk is könnyebb volt átkelni rajta.

A forrás után egy balkanyarral hamarosan felértünk a Verebes-kaszálóhoz. Megnéztük Sándor Géza erdőmérnök kopjafáját, majd fiúk jobbra, lányok balra elintéztük az elintéznivalókat, majd meguzsonnáztunk. Csúcs-csokik is kiosztásra kerültek, elmélkedtünk egy csöppet a lokális maximumok és deriváltak viszonyairól, mielőtt kellemesebb témákra tértünk volna. Itt már vastagon hó borította a környéket, de az erdészeti útról végig el volt tolva, így azon könnyebb volt a haladás.

Maradtunk a szekérúton, innen már „hivatalosan”, mert a Px is velünk tartott. A Foltán-kereszt felé haladva a Px megint levág egy kanyart a szekérútból (fenese érti, minek). Mi nem tértünk le, mert a síút léc nélkül elég nehezen járhatónak tűnt. Tovább mentünk, elhagytunk egy kis fenyőerdő „szigetet”. Ennél a résznél a társaság kicsit 2 részre szakadt. Én úgy emlékeztem, hogy itt letér a turistaút, és visszaparancsoltam az élbolyt, hogy visszatérjünk a jelzésre. Rövid vánszorgás következett az elsüllyedve lábszárközépig érő hóban, hogy aztán hamarosan visszaérjünk az elhagyott erdészeti útra :)

A Foltán-keresztnél ismét megálltunk egy rövid pihenőre, sokáig nem maradtunk, mert az erős szélben hamar elkezdtünk fázni.

Szomorúan vettük tudomásul, hogy a jó dolgunk eddig tartott, mert az elkotort út innen másfele vette az irányt. Mi a kék jelzésen mentünk (azaz másztunk) tovább a Három-Hárs gerincén. Egyáltalán nem irigyeltem Atilláékat, akik két hete előttünk jártak. Nekünk most kicsit könnyebb dolgunk volt, mert a vizes hó eléggé összetömörödött, és az út is némileg le volt taposva előttünk. De még így sem volt egyszerű a felfele mászás.

Fenn a Csóványosnál gyönyörű lett a táj, az addig kopasz, szürkésbarna ágú fákat itt fehérre színezte a vékony hóréteg. Akkora szél volt, hogy a geodéziai torony aljába húzódtunk be menedékért. Itt találkoztunk újra a Cseh-várnál elhagyott túracsapattal. Jól megkérdeztem őket, merre jöttek fel: ők kicsit följebb átkeltek a patakon és végigmentek a zöldön.

A kutya a Csóványoson is velük volt, de hamar kiderült, hogy mégsem az övéké, csak hozzájuk csapódott túrázni 1et. Dorka kuttyal némileg össze is vitatkoztak a torony és benne mi, akik szendvicsünket fogyasztottuk, birtokán. A másik kutyát haza akartuk küldeni, de nemigen tágított, és a társaságunk hölgytagjai aggódtak, hogy nem fog visszatalálni Diósjenőre. A másik banda mivel úgyis arra tartott, végül magukkal hívta – nagyot nevettem, mikor a kutya hallgatott a hívó szóra és rövid habozás után a nyomukba eredt. (Többiek morfondíroztak, vajon mi lesz a kuttyal, ha a társaság esetleg Királyrétre megy vissza vagy a Börzsöny túloldalára, nemigen hitték nekem, hogy a kutya vagy onnan is hazatalál, vagy megelégeli és visszafordul.)

Ha már az út elején letértünk az eredeti útról, átterveztem menet közben majdnem az egészet. Az új terv szerint a zöldön mentünk le, félútig kotort erdészeti úton, majd havat taposva. A hegy derekánál áttértünk a K kockára, mert nagyon megtetszett nekem az az út, amikor tavaly márciusban arra jártunk. Ráadásul az útról a hó is el volt túrva, jól lehetett rajta haladni.

Ez az út kb. 5 km-en visszavezet a Foltán-kereszthez, majd onnan tovább Királyrétre. Mi is folytattuk volna arra, de a csúszós-saras-havas utat Levi térde már nemigen bírta. Így gyorsan Levinek adtam a túrabotom és visszafordulunk, mert ezen az úton nem értük volna el a 18:40-es királyréti buszt, majdnem két órát meg nem sok kedvem lett volna ott várakozni, ahol váróterem nincs, és a Fáradt Vándorba pedig fáradt kutyát nem engednek be.

A Foltán-kereszttől ugyanott mentünk le ahol jöttünk, a könnyebben járható erdészeti úton maradva. Az Kemence-patakhoz érve visszatértünk Z jelzésre. A Dugóhúzó meredek-csúszós szakaszán nagyon nehezen értünk le, Levi térde már alig bírta a strapát, és Dorka kutyát is majdnemhogy húznunk kellett magunk után. Diósjenő szélére érve szűk félóránk maradt a vonat indulásáig. Hálistennek az aszfalton kuty is, Levi is „szárnyakat kapott”, Levi nyomában futólépésben siettünk a vonathoz.

A turistaatlaszomban persze elfelejtettem lecserélni az általam eszákábált Börzsöny menetrend kivonatot tavalyiról az ideire. A menetrend sokat nem változott, néhány perccel módosultak az indulások. Ezzel tisztában is voltam, de reménykedtem azért, hogy pont itt mégis maradt a tavalyi 19:04-es indulás. Hát nem, mert a vonat 18:58-kor indult, szerencsére azért éppen elértük.

A fáradságos túra ellenére a visszavonaton is jó volt a hangulat, ki aludt, ki szövegelt :) Este otthon nyamifincsi-csodavacsi várt, azt eltüntettem és utána azonnal megcéloztam az ágyat. Ilyen csak nagyon ritkán fordul elő velem.

Másnap kis izomlázam volt még nekem is, szegény kutya romokban, a kosarából alig bírt kimászni, reggeli séta helyett csak pisilni vánszorgott le a kertbe délben. Aztán bekentem a lábát Richtofittal biztos neki is izomláza volt, meg kapott gyógyszert az izületeire, úgyhogy estére már egész szépen rendbejött.

Remélem mindenkinek tetszett a túra és a csapat, és sokszor túrázunk még együtt.

Fotók a túráról: Bakesz és az én képeim.