A túrát megelőző kétnapos, 3 éjszakás csapatépítő tréning után nem volt egyszerű a felkelés vasárnap reggel. Tudnillik a túra meghirdetése után jött a hír, hogy munkahelyem összes dolgozó népét csapatot építeni vezénylik a Börzsönybe, majdnem a túránk kiindulópontja, Kóspallag környékére, a nagyirtáspusztai Szent Orbán erdei csodahotelbe. Kívülről már sokszor jártam itt, a régi fogadó éttermében többször vendégeskedtünk, és nagyon örültem, hogy most belülről is kipróbálhatom.

Csütörtök délután, munka után indultunk, szombaton este értünk vissza. Közben erdei és szállodakerti "kalandtúrák", éjfélig meghosszabbított nyitvatartású wellness részleg, móka, kacagás várt ránk. Alvás az nem sok. Így hát vasárnap jelentős csipamennyiséggel a szememben, hajnali háromnegyed 8ra sikerült befutnom tesóval és kutyával karöltve a Nyugatiba, a túra találkozóhelyére.

A pályaudvarról öten indultunk útnak, és a szükséges plusssz, az általában elmaradhatatlan Dorka Kutya. Kismaroson szerencsésen sikerült eltalálnunk az autóbuszmegállóhoz. Először (és azóta sem) tavaly majdnem év végén próbálkoztam ezzel a mutatvánnyal, amikoris a tömeg megtévesztésének köszönhetően Királyréten lyukadtunk ki. :)

A Kismarosra beérkező buszon már vártak ránk a többiek, az előző visegrádi Spartacus-ösvényes kalandozáson megismert Judit és Aniták, és nagy örömömre a Szlovák Paradicsom túracsapat tagjai Lucián, Ilus és Pisti az unokaöccsével kiegészülve. A többi jelentkezőnek úgy látszik közben elment a kedve a korai felkeléstől, mert az előzőleges lelkes jelentkezés ellenére távol maradtak. De azért így is elegen voltunk.

Együtt buszoztunk egy másik, néhány fős turista társasággal is, akikkel össze-össze találkoztunk utunk folyamán, és végül Nógrádnál a búcsúban.

A Kisinóci turistaháznál tartott rövid kávészünet után nekivágtunk az Inóci vágással kezdődő hosszú emelkedőnek. A kaptatón kicsit szétvált a csapatunk, ki-ki tempójának megfelelően mászott a Nagy-Hideg-hegy felé. A csodálatos, meleg napsütésben alig győztük magunkról lekapkodni a nélkülözhető ruhadarabokat és a szedret az útszéli bokrokról. Öcsém beállt az élbolyba, a lemaradókat pedig a K háromszöggel jelzett kilátópontnál bevártam, és együtt indultunk tovább a Luzenbacher-úton. Öcsémnek sikerült valahol útközben elhagynia a kutya pórázát, amit persze csak a Csóványos előtt vettünk észre. (Köszönet Mirkonak és csapatának, akik megtalálták és visszajuttatták nekünk!)

Bár nem siettünk, így is sikerült a tervezett szintidő előtt felérni a turistaházhoz. Itt jó hosszú ebédszünetet tartottunk, hogy aztán a jelzésről kicsit letérve a csúcson át folytassuk utunk megpróbáltatásait. Kellemes lankán vitt az út le a Rakodóhoz, innen emelkedőn, majd húzós kaptatón, mindenféle érdekes sziklák és őszi kikericsekkel tarkított rét mellett értünk fel a Csóványosra. A csúcson néhányan felmásztunk a toronyba, ezúttal én is összeszedtem az erőt az embertpróbáló létrarendszer leküzdésére.

Miután kipihentük-kigyönyörködtük magunkat, innen már lefelé folytattuk utunkat a Három-hárs gerincen. Közben néhányan gombát keresgéltek, a többiekkel a jelzett útról pár lépés erejéig letérve megkerestük Sváb Sándor emléktábláját, akiről kiderült, 1910-ben itt lőtt egy kapitális bikát. A mellette levő Árva-kutat nem volt egyszerű megtalálni, mire rájöttünk, hogy ott van a tábla mellett, csak kiszáradt, és egykori mivoltára csak egy kis kőrakás emlékeztetett.

A Foltán-kereszthez leérve ismét rövid pihenőt tartottunk, miközben én elszaladtam a K kocka jelzésen a közeli Krozslák-kúthoz vizet tölteni. Az eddig kényelmes, tempónkat innen lendületesebbre váltottuk, ami a lejtős úton könnyű volt, csak a Saj-kút bérc oldalában volt térdpróbáló a meredek lejtő. A forrás eredeti helyén ki volt száradva, de mellette vígan csordogált az új útján. Innen kis megállás után siettünk tovább Nógrád felé. A község határában az erdő és mező határához kiérve egyszerre elénk tárult a községre és a várra nyíló csodás panoráma, és ha megfordultunk, hátunk mögött északnyugatra a Börzsöny vonulata mögött lenyugvó nap utolsó sugaraiban gyönyörködhettünk.

Kissé időszűkében álltunk, és eléggé el is fáradtunk, így utunk végén leérve a Csurgó-forráshoz úgy döntöttünk, hogy a vár bevételét máskorra halasztjuk. Megvártuk, míg a gombászás miatt lemaradt társaink is beérnek minket. A környék az éppen zajló falunapok mulatságától volt hangos, így némi vattacukor és egyéb nassolnivaló reményében lesétáltunk a várhegy alatti búcsúba.

A naplemente után már kissé hűvösre fordult az idő, így nem sokat időztünk. Szétnéztünk kicsit, néhányan begyűjtöttek egy kis kürtőskalácsot útravalónak, aztán indultunk a vasútállomáshoz. A düledező állomásépületben legnagyobb meglepetésemre üzemelt a jegypénztár. Vonatunk néhány perc késéssel futott be. Vácra érkezés előtt még a vonaton elbúcsúztunk Luciánéktól, akik siettek, hogy a hamarosan induló révet még elérjék. Anitáktól és Judittól a pályaudvaron vettünk búcsút, a többiekkel pedig a Nyugatiba zötykölődtünk.

A túrán nagyon jó volt a hangulat, jó társaságban küzdöttük végig magunkat ezen a szép, de nem könnyű úton. Remélem újból velünk tartotok majd, és mások is csatlakoznak hozzánk az út folytatására, hogy akkor együtt bevegyük Nógrád várát is.

A beszámolónál sokkal többet mondanak a képek, amelyek a Sétafika galériájában láthatók.

Egyéb úti beszámolók erről a túraútvonalról:
Kisinóc-Nógrád - Kéktúra 07 (Mirko Vosátka blogja)
Hörpölin&son Kéktúra honlapján írt beszámolók: 2008, 2004