Haverok, bulik, hegyek

Közelgő születésem évfordulója alkalmára egy régi kamaszkori túrakedvenc útvonalának bejárását terveztem. Rég nem jártam erre, mert ugyan gyerekkoromban a családdal rendszeresen túráztunk, de ahogy elkezdődtek a főiskolai tanulmányok, majd néhány év múlva családfenntartóvá váltam, nomeg inkább a hétvégi bulik kerültek előtérbe, nem sokat jártam a hegyekbe. Születésnapomkor azért jó nosztalgiázni egy-egy régi túra újrajárásán. Ezt az útvonalat Apukámmal "dolgoztuk ki", és vált kedvencünkké, különösen a közlekedésileg zsúfolt turistaszezonban, amikor visszaútban Pilismarótnál még kényelmesen felfértünk a buszra, amire Visegrádnál már egy gombostű sem.

Ennyit az előzményekről, következzen a beszámoló:

Nem tudom, miért van az, hogyha nem jelentkezik senki a túrára, én azt hiszem, hogy nem jön senki. Az első meglepetés akkor ért, mikor jó időben kiértünk az Árpád-hídi buszmegállóba. Az autóbuszunk kocsiállása elől már ott integetett egy kisebb csapat Sétafika törzsturista gárda. Aztán tébláboltunk, megvettük a jegyet, és sorjában érkeztek még „gyanús küllemű” fiatalok a Sétafika túracsapatot keresve. Nem voltunk egyedül a megállóban, mert legalább 3, idősebb (saccperkábé 70+) turistákból álló társaság gyülekezett velünk együtt. Mi voltunk a kakukktojgli :)

Azért felfértünk a buszra, amivel rendben eljutottunk utunk 0. állomásához, Pilisszántóra. Mindenki megkereste saját maga társaságát, és kiderült, hogy a Sétafikával a „senkiből” összesen 19-en lettünk, plussz a szükséges kutyula.

Útnak eredtünk hát, kikavarodtunk egy bringás programon át a műútról, hamarosan be az erdőbe. Amiből is kicsi emelkedő után egy rétre, amelyen át Pilisszentkeresztre. Átszaladtunk a falun, sajnáltam, hogy a csapat nem állt meg a régi temetőt szemrevételezni, de nekem is csak a tesóm hívta fel figyelmemet (mint minden útszéli tücsökre, bogárra, virágra és érdekes sírkőre). A templomba bekukucskáltunk, kívülről próbáltuk a villanydrótokat a fotóapparát látószögéből több-kevesebb sikerrel kikerülni.

Elértük a söntést és pecsételőhelyet a buszmegállónál, ahol reggeli szünetet tartottunk. Ettünk, ittunk az egészségemre – kaptam felköszöntést eljövendő szülinapom alkalmából. Dolgunk végeztével továbbindultunk Dobogókőre, útközben összeértünk egy kábé magam korabeli lánnyal és az anyukájával, és egy boxerrel, amit nevezzünk Lizának, mert szégyenszemre már az ő nevében sem vagyok biztos. Ők Pilisszentkeresztről indultak, és úgy összevegyültek velünk, hogy szóba elegyedtek túratársakkal. Dobogókőig kb. együtt mentünk, kiderült, hogy a lány Angliában él, de az anyukája szívesen csatlakozna túrázni később a Sétafikával. Reméljük, majd emlékezik ránk, és egyszer túrán is találkozunk majd a kutyulával együtt.

Dobogókőn megpihentünk a Matyi büfénél. Akik korábban odaértek, már korsó sörrel vártak, én Dorka kutya hajtását magamra vállaltam, aki a forró napsütésben elég nehezen bírta a kaptatót és jól lemaradtunk. Azért időben beértünk mindenkit, és még nekem is jutott 1 kis sörre való idő, aminek (nem az időnek, hanem a sörömnek) a végét felajánlottam a köz javára, Fegya jól le is csapott rá.

Néztünk egy kilátót, majd továbbsétáltunk egy másikhoz, közben láttunk érdekes díszes túraút jelzést, mindig hagyunk máskorra valami alaposabb szemrevételeznivalót, ezt is akkorra hagytuk. A Jász-hegy „üstökén” szépen végig mendegéltünk, majd leereszkedtünk a Szakó-nyeregbe. A Tost-sziklák előtti Obelixnél mindenki próbálta nekem megmagyarázni, hogy az obeliszk, de annak semmi értelme… Szépek voltak a sziklák. Innen elhagytuk a P jelzésünket, hogy átvágjunk a másik oldalára a Z+-en.

A Hoffmann-kunyhó - ami mostmár csicsa vadászház - előtt a vállalkozó kedvűekkel felmásztunk egy dombra sziklát nézni, amin rovásírásos feliratot találtunk. A megfejtése a galériára maradt, mert elfelejtettem útközben rovásírás szakértőnket, a tesóm megkérdezni, mi állt rajta (a kép és megfejtés itt és itt. Röviddel utána leértünk egy poshadt vizes tóhoz, amiben Dorka kuty hűtőfürdőt vett, meg mellette volt 1 forrás és pihenőhely, ahol megpihentünk a fák hűs árnyékában. Közben észrevettem, hogy elhagytam a napszemüvegem, de hiába kerestem. Aztán még a Hoffmann-kunyhó/vadászház elől is visszaszaladtam egy gyors keresgélésre, de nem lett meg.

Szemüvegtelenül kellett folytatnom a továbbutat. Kereszteztünk egy szép patakocskát, kis emelkedőn ismét, majd az Égett-hárshoz érkeztünk. Itt „lelépős” túratrsunk Irén, jó szokása szerint ismét a távozás mellett döntött (pedig Dobogókőnél bebizonyítottam neki, hogy a túra valóban kb. 20 km, nem 25, ahogy ő számolta). Jókedvűen elbúcsúztunk egymástól, majd az Ecset-hegyeken vezető kaptatón igyekeztem behozni a lemaradásom. Szerencsére a kuty itt már bemelegedett, és jobban bírta a tempót. Azért a Hirsch-orom előtt mindenkit utolértünk.

Ez a csúcs az egyik kedvenc pilisi csúcsom. Mikor kicsi voltam, mindig az én kívánságomra túráztunk erre többször is, annyira szerettem. És jó célpont akkor is, mikor túraszezonban Dömös után már nem lehet felférni a buszra, Pilismaróton garantált az ülőhely. :)

Fegyával kerestünk geoládát, míg a többiek pihentek. Azaz Fegya megkereste, én pedig megtaláltam :). Írtam az emlékkönyvébe is.

A Hirsch-oromból a pihenő után leereszkedtünk a hegy tövébe, aholis ránkijesztett egy kis futó zápor. De ahogy jött, úgy el is ment, maradt a napsütés. Találtunk egy fára épített vadászlest lenn egy réten, nagyon mókás volt. A csapat nagyját emlékezetből jól kivezényeltem a régi jelzés szerint a műútra. A társaság többi része hűségesen követte a jelzést, amit nemrég új útra térítettek. Rövidesen én is csatlakoztam a „felfedezőkhöz” - hiába, no, kíváncsi vagyok, de nagyon.

Az érdeklődőknek leírom részletesen: a Hirsch-oromból leereszkedünk, rá egy szekérútra. Ez visz a Hamvas-kői réthez. (Előtte van még 1 rét, amin van a nagy fa, rajta a vadászlessel.) A Hamvas-kői réten át egy kisebb irtáson vitt ki eredetileg a jelzés a műútra. Most a rét jobbszélén egy szekérúton visz a jelzett út, nagyon korrektül követhetőn, a Somos-árok patakja mentén. Elhalad a Kádár-kút mellett, majd jobboldalt érint egy gyönyörű rétet (most tele volt a hosszú száras kankalinnal) a Wlassich-parknál tér rá a műútra.

A Szénégető-réten rövid pihenőt tartottunk, aztán megsürgettem a bandát, hogy elérjük a beígért du. 6 órási buszt. A műúton már gyorsan haladtunk, nem sokkal a többiek után értünk be Pilismarótra, ahol ők már feltalálták magukat a buszmegálló melletti fagyizó+kocsma teraszán. Jó félóránk volt szusszanni, és hideg italokkal hűsíteni magunkat a túra után. A busz érkezés előtt Fegya bíztatására a Sétafikán lassan szokássá váló, Csiga által meghonosított csapatos kézfogással búcsúztunk egymástól.

Jókedvűen utaztunk vissza a busszal. Mi öcsémmel és Dorka kuttyal sajna Szentendrén elváltunk a társaságtól, át kellett szállnunk a HÉV-re.

A túráról szép fotók készültek, úgy láttam, mindenki jól érezte magát (aki nem, az nagyon ügyesen titkolta). Sok régi túratárssal találkoztam, akik általam vezetett túrán most vettek részt először (remélem nem utoljára), jöttek néhányan, akikkel már egy-kétszer túráztunk együtt a saját túrámon és teljesen új túratársak is. Remélem, sokszor találkozunk még. Nagyon jól éreztem magam, és köszönöm a jól sikerült túrát a résztvevőknek, akik nélkül ez így nem jöhetett volna létre.

Képek a túráról: Bakesz, Szami és a saját fotóim.