Február 21-22-én, farsang előtt, Pilisszentkereszten fánkfesztivált tartottak. Öcsém a tévéből hallott róla, és hónapok óta rágta a fülemet, hogy nézzek utána részletesen, hogy ez a program hol és mikor lesz. Végre rákerestem a neten, és kiderült, hogy a hely Pilisszentkereszt, és az időpont valamikor február végére várható.

Mire feltették az idei műsort, túraútvonalat is kitaláltam mellé, mert miért ne kössük össze a kellemeset a kellemessel. Tavaly jártam először a Vaskapu-sziklánál a Tájékozódási halál nevet viselő túrán. Addig nem is tudtam róla, pedig anno apukámmal keresztbe-kasul bejártuk a Pilist. Azután próbáltam saját fejem után is megkeresni, de felülről nehezebben igazodtam el. Úgy emlékeztem alulról egyértelmű az út, és most gondoltam itt az alkalom, hogy innen kezdve a Pilist is körbekerüljük.

Előző héten jól leesett a hó, riogattak is, hogy derékig érő hóban kell majd trappolnunk. De mindezek ellenére belevágtunk. Nem is kevesen. Csak néztem, hogy egyre-másra jönnek a jelentkezők a Batthyányi téri találkozóhelyre. A HÉV-en kb. 20 embert számoltam össze, Pilisszentkereszten már túlléptük a 30-at. Kamáslit szerencsére a többség hozott, de a kisebbség sem riadt vissza az extrém körülményektől. Hát elindultunk.

Úgy terveztük, fánkzabálással kezdünk, de közben kiderült, hogy azt majd csak du. 2 után osztanak. Így azonnal útra keltünk, és "kénytelenek" voltak azok is velünk tartani, akik abban reménykedtek, hogy majd a fesztiválsátorban degeszre tömik magukat, míg mi túrázunk.

Egy túratársunk javaslatára a Pilisszentkereszti Klast-romok felé tértünk. A romokat csak távolról vettük szemügyre, mert a nagy hóban inkább nem tapostunk utat a közelükbe, helyette rövid megállót tartottunk a forrásnál.

A Három-forrás völgyében a falu szélén vezető aszfaltútról egy régi Z jelzés nyomait láttam benn az erdőben, jól le is fényképeztem, hátha valaki majd nyomra vezet, merre tart. (Pont az utca túloldalánál ott, ahol az a sárga kastély-szerű szálló (Hoffmann-ház) áll.) A térképem szerint a zöldnek nem innen kell elágaznia, hanem odébb, onnan, ahonnan a Vaskapu felé térünk le.

A Vaskapu-szurdok felé vezető útelágazásánál kicsit elbizonytalanodtam, mikor a turistaútról letérve a kb. 30-40 centis hóban mindössze 1-2 lábnyom vezetett. De egyik túratárs (sajna a 30 főből az új arcokat nehezen tudom nevekkel együtt megtanulni) mondta, hogy akkor menjünk, én meg hátra sem mertem nézni, inkább mentem utána. Sokat segített, hogy ő gyorsabban haladt legelöl, és kereste az utat nekünk.

Az út a szurdokban egyre meredekebbé vált, és a havat is egyre magasabbnak éreztük, mígnem elértük azt a helyet, ahol a szurdok fölé kell kapaszkodni a hegyoldalban vezető ösvényen. Vagyis azt hittük azon megyünk, de a mély hóban csak saccra bírtuk eltalálni a helyes utat. Viszonylag gond nélkül gyűrtük magunk alá a meredeket, mígnem elértünk egy olyan szakaszt, ahol a havas hegyoldalon nehezen tudott a lábunk megkapaszkodni. Előttünk haladt egy kisebb turistatársaság, és egy apuka-anyuka picibabával – nem lehet elég korán kezdeni az ifjúság túrához szoktatását. Ők még a kapu előtt föladták és inkább visszafordultak. Nekünk is meg kellett küzdenünk rendesen a feljutásért. De egymást húzva-nyomva, segítve sikerült feljutnunk a Vaskapu-sziklához. Ott derült ki, hogy valamiképp 1-2 méterrel letértünk a kapu alatt átvezető, lefelé tartó ösvényről.

A nagy sziklakapu alatt bevártuk, míg mindenki felküzdi magát, és kipihentük az út első megpróbáltatásait. Elgondolkodtam, hogy innen most aztán fel vagy le, de úgy döntöttem, ha már idáig eljutottunk, nem fordulunk vissza, mászunk tovább. Az előttünk járók nyomai tovább nem vezettek, így teljesen rám hárult az útkeresés. Hamarosan feljebb értünk a kisebbik sziklakapuhoz, ahol szintén összevártuk a csapat tagjait.

Innen már nem volt messze a teteje, és felfele a köves talajon sokkal vékonyabb volt a hóréteg. Legalábbis néhol. :) Közben összeakadtunk egy kisebb társasággal, akik szintén felfedezőútban voltak. A P+ jelzést keresték, de valamiképp jól lekavartak róla. Együtt másztunk fel, ahol aztán útbaigazítottam őket, és megbeszéltük, hogy míg együtt visz az utunk, jönnek ők is velünk.

A hegy tetején is szembetalálkoztunk egy társasággal, mutattuk nekik, hogy a nyomunkban nekik már könnyű dolguk lesz a Vaskapu-szikla felé vezető utat megtalálni :) Azt hittem, ha felérünk a tetőre, a nehezén túl leszünk, de csalódnom kellett. Csak néhány kósza lábnyom vezetett a hóban tovább a Vaskapu-völgy felé. Később félúton aztán ezek is elkanyarodtak. Kis tanakodás, feltűnésmentes kétségbeesés után kiadtam a jelszót, tovább előre – a teljesen szűz hóban. A csapatból 2-3 strapabíróbb túratárs szerencsére átvette az úttörést, én már nagyon elfáradtam, mire ideértünk.

Már a hegytetőre felérve biztos voltam abban, hogy az utat már nem fogjuk a Pilis-oldal felé folytatni. A hozzánk csapódott túracsapat akkor még erősködött, hogy ők bizony majd még továbbmennek a P+-en. De mire rácsatlakoztunk a turistaútra, már nekik is elment a kedvük a további küzdelemtől. A völgyön át a Mária-pad felé tértünk, ahol szusszantunk és ettünk egy kicsit, mert előbb a nagy hóban nem volt mód megpihenni. Innen már jobban kitaposott volt az út, így könnyen visszaértünk a faluba.

Útközben néhányan elcsámborogtak, de azért a szemmel látható többség eltalált a fánkfesztiválhoz. A frissen sült fánkot két helyen mérték, csak utólag derült ki a turpisság, hogy a gyorsabban haladó sorban (ahova mindnyájan álltunk) nem adtak lekvárt a fánkra. Én ugyan nem bántam, de többen méltatlankodtak (bár azért másodszor is ugyanabba a sorba álltak vissza :) ). A desszertre még finom házias sült kolbászt és forralt bort is vételeztünk.

Dorka Kutya 9. születésnapját ünnepelte aznap, így ő is bőven részt vett a fánkfalásban. Miután megkapta a saját adagját, a társaságunk tagjait kunyerálta végig, és még elmenetkor másoktól is leesett neki 1-2 darabka.

A programban éppen fánkkirályválasztás volt műsoron, gyerekek versenyeztek, hogy lelógatott madzagról ki tudja kéz használat nélkül leghamarabb leenni a fánkot. Gondoltam Dorka Kutyát benevezzük, neki kb. 2 másodperc lett volna :) – de nem akartam rontani az ifjúság esélyeit. A királyválasztás után visszaballagtunk a buszmegállóhoz, és hazatértünk.

A túra rövidített távja kb. 9 km lett, a szintemelkedés 370 m, mindezt 4 óra alatt jártuk meg.

Túratársakkal és túravezetőkkel szóba került már korábban is az összehasonlítás, hogy mekkora csoportlétszámmal legkellemesebb túrázni. Most, hogy volt alkalmam „kipróbálni” 30 fő fölötti létszámú csoport vezetését, gondoltam néhány mondatban itt megosztom a véleményem. Túravezetőként továbbra is a kb. 10-15 fős csoportot tartom ideálisnak. Egy ember ennél nagyobb túracsapatot nehezen tud összefogni, mindenkit számon tartani, megvan-e. A menettempó, pihenési idő szükséglet is eltérő, minél több ember van, annál nehezebb a gyorsabbakat türelemre, a lassabbakat sietségre inteni. Ez pedig csak kellemetlenséget okoz a túratársaknak és a túravezetőnek is.
Nekem sokat segített az öcsém azzal, hogy a sor végére állt sereghajtónak – de még így is gondot okozhat, ha elkerülik a figyelmem a csoporttól lemaradók/leszakadók.

A fentieket egyáltalán nem panaszkodásképpen jegyeztem meg. Az ember lánya végülis abból főz, amije van. Boldogul a feladattal, ahogy tud. Létszámtól függetlenül örülök annak, hogy sokan kedvet kaptak a mászkáláshoz-túrázáshoz akár a fánkfesztivál kapcsán, vagy egy érdekes túraútvonal bejárása miatt. Örülök annak is, hogy a túráim tetszést aratnak, és egyre többen jönnek újra velem az utóbbi időben.

Remélem mindenki jól érezte magát ezen az érdekes túrán, és máskor is eljöttök velünk a hegyekbe. :)

Fotók: Zita, Jutka, Szidi és az én képeim.