Imádok hajókázni, és még maradt felhasználatlan szelvényünk az idei Hungary Cardból. Ez mind elég volt ahhoz, hogy kihasználva az őszközepi vénasszonyok nyarát, még gyorsan összehozzak egy hajókirándulást az idénre.

Reménykedtem, hogy az előző szép napok nem hagynak el minket a hét végéig, és érdemes lesz nekivágnunk. Kissé későn alakult ki a program dátuma, így sok résztvevőre nem számítottam. De mégsem mentünk egyedül. Rolandot, aki bár reggel nem jól érezte magát, mégis sikerült elcibálnom magam mellé. Nehéz felkelés és szedelődzködés ellenére sikerült majdnem időben befutnunk. A hajóállomáson Alex várt ránk, merengőn szemlélve a dunai uszályok forgalmát.

Felszállás után a hajó orrába vackoltuk be magunkat, én néha felszaladtam a fedélzetre, ahol Szentendréig csak néhány amerikai turista dacolt a hűvös széllel. Ott ők kiszálltak, és kiürült a tat. A Duna-menti kilátásban gyönyörködve hamar eltelt az idő. Szentendrén legnagyobb örömömre és meglepetésemre Imi csatlakozott hozzánk, akivel már korábban a Börzsöny Északnyugati csücskében együtt túráztunk.

Hamarosan már nemcsak sütött, hanem melegíteni is kezdett a nap, így áttelepültünk a nyitott fedélzetre. (Márcsak azért is, mert innen sokkal jobban lehet fotózni, mint a hajóablakból.) A Szentendrei-szigetet balról kerültük a keskenyebbik Duna-ágon, Alex hiányolta az uszályokat, cserébe láttunk sok-sok vízimadarat és német kajakosokat. Elgondolkodtunk a különböző színű bóják jelentésén, míg Imi rájött a megoldásra, hogy a pirosat balról, a zöldet jobbról kell kerülni. (Vagy fordítva? :) )

Visegrádon partra szállva nekivágtunk A Hegynek. A K+ jelzésen indultunk el, de a Fellegvárhoz vezető, meredek KL jelzésre letérés helyett folytattuk a K+ érdekes kilátópontokkal szegélyezett, ritkábban járt útját a hegyoldalban. A Kisvillám fölött, a canopy pálya mentén felvezető úton már nem úsztuk meg a kaptatót. Utunkba esett egy kis kilátó is, amiről szépen látszott a Fellegvár, a Duna felé néző kilátást a felnőtt fák már eltakarták. Az út mentén az esőben szépen megnőtt őzlábgombákat találtunk, amiket nem szedtünk le, csak a fényképezőgéppel vadásztam le.

Hamarosan elértük a Nagyvillám kilátó alatt, szépen felfejlődött aktív szórakoztatóközpontot. Van itt minden, mi (örök) gyerekek szem-szájának ingere. Fakorona magasságban vezető dórtkötélcsúszda, minigolf, bobpálya, az éheseknek büfé és vadászcsárda. A tervezett szalonnasütésről lemondtunk, mert az éjjeli eső miatt száraz fa nem volt. Így sütetlenül fogyasztottuk el a többszörösen madárlátta szalonnát és a még Mátraszentimréről hozott kolbászt, kiegészítve a büfében vett kihűlt virslivel.

A bobpályánál én azonnal vettem egy 6 menetes bérletet, amibe Imi 2 menet erejéig társult, én pedig mentem egyet a síneken futó téli bobbal és hármat a nyárival. Most a gyorsabb, földben-félcsőben csúszkálós nyári bob jobban bejött. Nagyon tetszett a szánkózás fíling, és méginkább, hogy nem nekem kellett húznom felfelé :) Én alig bírtam otthagyni, de a fiúknak elfogyott a türelme, ezért továbbálltunk.

Az elmaradt sütögetés helyett elsétáltunk a Fellegvárhoz. Roland letáborozott a parkolónál, mert tériszonya miatt a kilátás nézegetésében nem sok öröme telt volna. A többiekkel pedig körbejártuk az elmúlt évek alatt alaposan kibővített palota összes zegét és zugát, és kattintgattam egy japán turistát lepipáló sebességgel :)

A várséta után rövid úton leballagtunk a Salamon-torony tövébe. A hajóállomásnál azonban a visszabuszunk érkezéséig még rengeteg időnk volt, így Imi javaslatára úgy döntöttünk, továbbsétáltunk még egy kicsit a révátkelőig. A lemenő napsütötte Duna-parton is volt miben gyönyörködnünk.

A visszabusz késett, jól tömve is volt, de szerencsénkre az utána következő járat beérte, és azon bőven kaptunk helyet. Hazaútban kipróbálhattuk az új Megyeri-hidat, amin a busz már az új útvonalon ment át.

Én nagyon jól éreztem magam, remélem a többiek is. Alexet hamarosan viszontlátjuk a szlovákiai utazáson, de remélem Imivel is hamarosan túrázunk még együtt.