Haverok, bulik, hegyek

Ez a hétvége nem is volt igazi hétvége, mert péntek-szombati napokra utaztunk el öcsémmel Mátraszentimrére. Az utazás pontos terve az utolsó pillanatban, a hét közepén alakult ki. Nagy lakásfelújítási munkálatok közepette, parketta csiszolás-lakkozás miatt a péntek-szombati napokra el kellett takarodnunk kutyával együtt a lakásból, én meg persze kihasználtam az alkalmat a túrázásra.

Volt jó ötletem, hogy Leányfalun szálljunk meg termálfürdő, hajóállomás és hegyek közelében, de sajnos az általam fellelt szállásokat mind lenyúlták előlünk. Így hát törhettem a fejem, hogy a szépen kitervelt úti cél helyett merre menjünk a hétvégén. Szerettem volna szombaton a Cserhátban Szandavártól haluskafesztiválig túrázni, de ez a környék a turisztika és idegenforgalom terén még erős fejlesztésre szorul, így erre nem sikerült megfelelő utazás-szállás kombinációt találnom. Végül arra jutottam, hogy a nyáron már meglátogatott Felső-Mátra vidékére utazunk ismét.

A célpontot hamar kitaláltam, a Felső-Mátra centrumában, Mátraszentimrén keresgéltem szállást. A község minden jóval el van látva, ami kényelmes turistáknak szükséges (szállás, bolt, bankautomata, vendéglő, de még orvosi rendelő is, ha kitörném a nyakam túra közben), tömegközlekedéssel könnyen elérhető, és jó kiindulási hely a turistautakra. Budapestről a Stadion volánbusz-állomásról közvetlen járat vitt fel bennünket a hegyekbe, a hosszú út fáradalmait enyhítette, hogy már eközben is csodás tájakban gyönyörködhettünk.

Úti beszámolóhoz olvassatok tovább, illusztráció a galériában.

Első nap

Megérkeztünk után rövid kérdezősködés segítségével hamar megtaláltuk a szállásunkat, a Tornácos vendégházat. Nagyon kedves fogadtatásban részesültünk, és hamar berendezkedtünk. A szobánkhoz a szomszéd szobával közös hatalmas, fából ácsolt erkély tartozott, amely szomszéd híján most csak a mienk volt. Csodás napsütésben nyílt kilátás a szemközti hegyekre. Egy bűnös pillanatra megfordult a fejemben, hogy nem is kéne továbbállni, csak punnyadjunk és sütkérezzünk egész nap, de aztán legyőztem a lustaságot.

Tervem az volt, hogy az első napunkon kényelmesen bejárjuk a múltkori, Lajosházáról induló túránkon kihagyott nehezebb szakaszokat. Immár valamicskét pihentebben és lényegesen könnyebb hátizsákkal vágtunk neki az útnak. Indulás után még gyorsan  beugrottunk az ABC-be a kutya vacsorájáért, egyúttal beszereztem színes-szagos útikalauzokat és egy szuper 1:16.000-es turistatérképet a Mátrai huták környékéről.

Mátraszentimrétől ezúttal nem a patak mentén, hanem "szabályosan" a zöld kocka jelzésen a Teréz-hegyen, majd a Rothadt-bérc ligetes erdőjén át mentünk lefelé Hutahelyre, a környéken működő egykori üveghuták rekonstruált másához. Déltájban leérkezve megpihentünk "reggelizni". Sajnos a pihenőhely elég szemetes volt, úgy látszik túl közel van a faluhoz, hogy népszerű kirándulóhely legyen, viszont ahhoz már messze, hogy az itt megpihenők visszavigyék magukkal a szemetüket.

Továbbmentünk a múlt alkalomról ismerős úton, a Csörgő-patak mellett. A Csörgő malom romjai után szerettem volna kicsit rövidebben, kevéssel a patak fölött, valószínűleg a régi vasút nyomán vezető jelzetlen úton továbbmenni a szurdok felé. Sajnos miután jól felkapaszkodtunk, az útra kidőlt fák miatt vissza kellett térnünk az elhagyott jelzésre. (A kutya kommandós kiképzését még fejlesztenünk kell.) A turistaösvény egy idő után eltér a pataktól, és elkezd emelkedni a hegyoldalban, de később egy elágazásnál meredeken újra vissza lehet térni a völgybe. Múltkor itt hagyott el erőm, de most velem volt, és lemásztunkban egy rövid kitérővel még a Csörgő-lyuk barlang bejáratát is meglátogattuk. A barlang előtt a bentlakó denevérek földi maradványait találtuk.

A barlangtól visszatértünk az útra, nemsokára leérkeztünk a Vándor-forráshoz. Ittunk a jó hűvös forrásvízből, és rövid fotóstoppot tartottunk. Nem volt már messze a szurdok, amihez egy rövid szakaszon a patak mellett visszafele kellett kommandózni köveken és kidőlt fatörzseken át. A Csörgő-völgy szigorúan védett, őserdőként teljesen magára hagyott erdőrezervátum, a fák itt lábon halnak meg, a turistautak is kikerülik. Ahogy láttuk, a szurdok felé vezető piros O jelzés is magára van hagyva, felújításának nincs nyoma. A szurdokra azért aki kíváncsi, rátalálhat, a képek róla önmagukért beszélnek.

A szurdok aljától egy jelzetlen szekérúton kicsit rövidítve értük el a P+ jelzést, amin igen meredek kapaszkodóval értünk fel Ágasvárra. A nagy mászásra itt megpihentünk, uzsonnáztunk, amihez társaságnak a helyi bennszülött macsekok is csatlakoztak. Dorka kutya néhány méterrel arrébb pihent le a fűben, majd az egyik cicus letelepedett vele szembe, és percekig farkasszemet néztek. Majd kutyánknak elfogyott a türelme és kíváncsian odaballagott volna megszaglászni, mire a macsek fújt rá egyet és odébbállt.

Szusszanás után újabb megpróbáltatással, a K háromszög jelzésen szinte szó szerint kapaszkodtunk felfele az Ágasvár csúcsára, ahol a sziklákon kövirózsák, a távolban csodás panoráma várt bennünket. A Mátra-bércen tovább vándorolva még több helyről nyílt panorámánk a hegység csúcsaira, utunkat virágzó őszi kikericsek szegélyezték. Mátraszentistván előtt letértünk a jelzésről, a turistaösvényt keresztező erdőgazdasági úton megkerültük a falut, hogy előbb útba ejtsük a nemrég újjáépített Vörös-kő kilátót Mátraszentlászló fölött. Míg tesóm a kutyával lent megpihent, én felszaladtam a tetejére, gyönyörködtem, fényképeztem. E kitérőnk után siettünk is tovább vissza Mátraszentistvánra, hogy a Vidróczki csárdában némi itókával öblítsük le utunk eddigi porát.

A csárdában mindössze negyedórát pihentünk csak, húzott a gyomrunk visszafele, mert Mátraszentimrén terveztünk vacsorázni. Rövid tévút után megtaláltuk a helyes irányt a zöld úton, a sípályákat elhagyva először kellemes lejtő, majd a nehéz túra végére rendkívül kényelmetlen emelkedő vitt vissza a faluba. Sötétedésre értünk vissza, már csak a gyomrunk húzta a lábunk a faluközpontba, egyenesen a Kemencés csárdához. Sötétedés mellett, a kerthelyiségben jól esett a finom vacsora, amit kaptunk. Öcsém még buzgott, végigfényképezte a csárdában levő régi berendezéseket. Este nem kellett ringatni bennünket, 9 óra tájt már húztuk a lóbőrt.

Második nap

És lőn este és lőn reggel, eljött a második napunk. Szívesen maradtam volna még, de most sajnos csak két napra szólt a programunk. Így hát reggel a kutyát még hagytuk aludni, mi elszaladtunk a boltba reggeliért és útravalóért. Reggeli és összepakolás után fél dél tájban sikerült is felkerekednünk. Erre a napra a tervem az volt, hogy megnézzük a Csörgő-patak alsó felét a szurdoktól a Békás-tó üdülőtelepig, és onnan eredetileg szalonnasütést is tervbe-véve a Csevice-patak völgyén át leérkezni Tarra a vonathoz. Ezzel kissé hosszúra sikeredett az út, így sütögetni nem jutott idő, de az érdekes út kárpótolt bennünket.

Fallóskút felé indultunk a ZO jelzésen, kényelmes, lankás úton, majd érkeztünk meg Mária kápolnához és a mellette levő Béke királynője templomhoz. A templom előtt két kútból folyik a forrásvíz, melyre egy asszony látomásai ala. A templomhoz közelebbit vettem észre hamarabb, és (szentségtörő módon) odaengedtem a kutyát inni, mire kiugrott a templom haranglábja mellől egy szerzetes (mint utóbb kiderült, valószínűleg a fallóskúti remete lehetett), aki elég barátságtalanul a másik kúthoz küldött minket. Hát ittunk abból, aztán kicsit még nézelődtünk a templom környékén, de a házőrző foxi kutya elkezdett ugatni, amiért a mi kutyánkat akarták pórázra köttetni és elküldeni. A további felháborodások elkerülése végett pihenőt nem tartottunk, csak futó pillantást vetettünk a templomra és környékére, és továbbálltunk.

A kiszáradt Fiúsom-patak völgyén át tértünk vissza újra a Csörgő-patakhoz, és  uzsonnaszünet után folytattuk tovább az előző nap elhagyott utunkat a patakvölgyben. Útközben több forrás utunkba akadt, de innivalónk volt bőven, úgyhogy nem merítettünk a vizükből. A Békás-tó közelében levő forrásnál a közeli fára fel volt akasztva műanyag bögre, hogy az erre járók ihassanak, ezt viszont kihasználtam én is.

Kicsit letértünk a jelzésről, mely a szekérúton vezetett az üdülőtelep felé, hogy Csörgő-patakot tovább kísérjük még, amíg lehet. Az ösvény mentén lejjebb egy újabb kicsike szurdokot pillantottunk meg. Ilyenkor "szárnyakat" kapok, és most is bármennyire fáradt voltam, nem elégedtem meg azzal, hogy a hegyoldalból gyönyörködöm benne, hanem lemásztam belenézni és természetesen jól lencsevégre kapni.

Hamarosan elértük a Békás-tavat, azt is megszemléltük, majd utunk egyetlen, de embert próbáló kaptatóján másztunk fel az Óvár-hegy oldalába a ZO jelzésen. A jelzésfestőknek sem lehetett könnyű útja, mert néhol elég foghíjas volt az útmutatás, leginkább a több útelágazást kínáló Külső-Óvári-rétek szélén. De a fáradságért és mérgelődésért kárpótoltak bennünket az itt is szép számmal virágzó őszi kikericsek és a hegyoldalból elénk táruló panoráma. Némi keresgélés után azért sikerült megtalálni az ösvény folytatását, a rétről kiérve a Mátrai várak földsáncának maradványától már könnyű út vitt tovább a Kőkapu nevű helyhez, kicsivel Ágasvár alá.

A turistaházhoz ezúttal már nem másztunk tovább, helyette áttértünk a sárga jelre, és lankásan lejtettünk a Csevice-völgy felé. Útközben a Tuzson-arborétumnál tartottunk egy rövidke pihenőt. Tesóm bement körülnézni, én csak futtában látogattam be, mert reméltem, elérjük még a korábbi vonatot. Siettünk is aztán Tar felé, de a falu szélén elkerítették egy telekkel utunk folytatását, így letettünk arról, hogy elszalasszuk a vonatot az orrunk előtt. Cserébe viszont jutott egy óránk arra, hogy átsétálva a falun másik végébe megnéztük "Pokoljáró" Tar Lőrinc várkastélyának (udvarházának) megmaradt egy falát. A vasútállomáshoz érve még gyönyörködhettünk a lenyugvó napban, aztán beérkezett a vonatunk, amit Hatvanban lecseréltünk egy gyorsra, és este 9 óra tájt értünk haza.

A túráról még több kép látható a Picasa webgalériában.

Pirosba libegünk a harmadik napon

Vasárnap pedig ahelyett, hogy a kétnapos túrán megfáradt lábam pihentettem volna, öcsém-kutyám otthon hagyva Rolandot még elcipeltem egy rövidke kirándulásra a Budai hegyekbe. Érdekes és könnyű túrát tettünk a János-hegy alatti libegőtől a piros, majd piros+ jelzéseken Budaörsre, amire a Tipográfia turistaegyesület túravezetője, Csiga vezette a Sétafika csapatát is. Erről a túráról beszédes képek láthatók a Sétafika galériájában.