Múlt hétvégén gulyáspartiztunk a Börzsönyben, az Adventures csapatával, Dávid vezényletével, és szerény személyem, mint szakácsnő közreműködésével. Ideális túraprogram, mert délben indultunk, ami éppen jól jött, mert már kezdtem besokallni a magam mazochizmusára szervezett reggel 7-8 órai indulásoktól.
A csapat felével vonatoztunk a Nagymaros-Visegrádi vasútállomásig, ahol találkoztunk az autóval érkezettekkel. Az indulás kicsit döcögősen alakult, így még jutott idő kényelmesen szétosztani a cuccokat, aztán újra szétosztani a későn jövők között. Meg beugrani egy sörért a sarki közértbe, meg enni egy lángost a sarki büfében. Végre aztán nekieredtünk a hegynek. Az előző napi borús-esős-záporos idő ellenére tűző napsütésben. Mindaddig, amíg be nem értünk az erdőbe. Mert onnantól kezdett borulni. Mire felértünk a Szt. Mihály hegyi kilátóhoz, addigra már komolyan esőre állt. Így hát a kiszemelt panorámás hegyoldali pihenőhely helyett úgy döntöttünk, hogy a kilátóban fogunk gyújtogatni.
Az élen járók gyorsan elindultak fáért az erdőbe, a lányok pedig elkezdték vagdosni a gulyásbavaló hagymát és zöldséget. Én nagylelkesen majdnem az ujjam is felaprítottam. :) A fiúk közben már gyorsan beindították a tüzet, miközben a fele zöldség és hagyma még egyben volt. Végre az összes hagyma bekerül a bográcsba és megpirul, vesszük elő a húst, ami ugyan fel volt előre vágva, de két téglában összefagyottan érkezett. Némi pánik után hagymára gyorsan vizet, bele a húst, próbáljuk szétvagdosni hogy hamarabb kiolvadjon a meleg lében, közben majdnem felborítjuk a bográcsot. Azért csak elindul a gulyás, a többség pedig túrázni.
A túra célpontja a Visegrád felé néző meredek hegyoldalban a Remete-barlang lett volna, ha nem szakadt volna közben az eső és csúszott volna a sáros út(talan út). Így aztán a túracsapat feladta a küzdelmet, és még a barlang előtt visszafordult. Mire ázva-fázva megérkeztek, majdnem kész volt a leves. A tűznél míg a társaság megszáradt, elkészült a leves, ami aztán rekordidő alatt eltűnt.
Kaja után gyors pakolás, majd a sötétedés alatt irány lefele Zebegénybe. A csúszós hegyoldalon óvatosan kellett haladni, előbb szürkületben, aztán már sötétben. Útközben láttunk békát és szép kilátást. A nehéz terepviszonyok miatt óvatosságból inkább a rövidebb utat választottuk, így aztán jó hamar leértünk a 11 órás vonathoz. Azon 2 megállót lógtunk, közben majdnem magunkra uszítottunk egy neonáci fiúcsapatot a vonaton fényképezgetéssel. Nagymaroson végül mindenkinek jutott fuvar, így kényelmesen jutottunk haza.
Képek a Picasa galériában.
