Élménybeszámoló azoknak, akik kihagyták ezt a szuper programot és a kellemes emlékek felidézéséhez azoknak, akik eljöttek velünk. Válogatott képekből az illusztrációt megnézhetitek a galériában.
Már tavaly október vége óta, mióta megjöttünk az előző kirándulásból, várom, hogy újra visszatérhessünk a Paradicsom szurdokaiba. Sok mindent láttunk eddig is, de még újabb kirándulások, felfedezésre váró helyek vártak ránk. Alig bírtam kivárni az idő vánszorgását, hogy az utat meghirdethessem, és a csapat összegyűljön.
És végszóra csak összejött. Először voltunk hatan, Roland, én és a haveri galeri leglelkesebb tagjai: Szidi, Robi, Tomi és Suzy, aki külön erre a programra látogatott haza Írországból. Azután az index fórumból régi virtuális ismerősöm Lucián Szegedről, aki párját és 2 ismerősét hozta magával, Budapestről Gabi és 9 éves lánya Mesi, Tamás és Anita, majd végül de nem utolsósorban Zoli Miskolcról.
Így végül egy 15 fős társaság találkozhatott össze május 1-jén, Dedinkyben.
Szidi sógorságának köszönhetően kiscsapatunk már április utolsó estéjén útnak eredt, hogy a kazincbarcikai koleszban megaludva, másnap reggel egy-két órát nyerjen a reggeli felkeléshez. Megérkezés után röviden felköszöntöttük születésnaposainkat: Tomit aki akkor még előtte állt pár nappal, és Suzyt akit utólag köszöntöttünk. Majd ennek örömére felfaltuk a hurkát, amit Suzy anyukája sütött. :)
Csütörtökön utunk első állomásához, a betléri kastélyhoz érve az idő elég szomorkásra változott. Rövid reggeli falatozás után a társaság nagyja a kastélyban tett egy órás túrát, míg az apraja (én) záproesővel dacolva a parkban sétált körbe.
A kastélyban kiállítás látható az Andrássyak régi bútoraiból, képekből, fegyvergyűjteményből, trófeákból, egzotikus szuvenírekből. Különlegessége a régi barokk könyvtárszoba, mely több ma már mintegy 20.000 kötetet tartalmaz.
A park gyönyörű, aki arra jár, érdemes rászánni legalább egy órát a meglátogatására. Angolpark jellegű arborétum, hatalmas fákkal, mesterséges patakkal, hidakkal, érdekes épületekkel. Közepén található Szlovákia egyik legnagyobb mesterséges vízesése, a végében pedig egy nagy tó, mellette egy állatkert régi épülete.
Betlérről siettünk tovább a közös találkozóhelyre, Dedinkybe. Gabiék Miskolcnál elakadtak egy baleset miatt, így később értek csak a találkozóhelyre. Roland, Robi és Suzy a hűséges házőrzés ürügyén maradt az autóknál. A Zejmár-szakadékba induló túrán 6-an vettünk részt, Lucián 4 fős csapata, Zoli és én. A későn érkezőknek Suzy elintézett egy kör libegőzést még éppen záráskor.
Dedinkyből kb. 2-3 órás túrával lehet bejárni és megmászni a kanyont. Kb. félórás séta után irány a meredek hegyoldal. Kezdetben patakmederben, majd rövid doronglétra, és a végén fémlétrán felkapaszkodva feljutunk a patak forrásához, a Zejmár kúthoz, majd a libegő felső végállomásához a Geravy fennsíkra. A tetőn nyíltak a krókuszok, és nagy meglepetésünkre hóvirágot is találtunk.
Szerencsés esetben libegővel innen 20 perc alatt visszaérhettünk volna a parkolóhoz. De nem volt szerencsénk. Mi túrázók csak nézhettünk a libegő felső vége előtt, hogy a délután 4-ig hirdetett nyitva tartás ellenére 3 óra körül az orrunk előtt állították le az üzemelést. Így aztán gyalogolhattunk vissza az alatta vezető sétaúton – persze ez is legalább annyira szép volt.
Dedinkyből kacskaringós, de szép úton érkeztünk Csingóba, ahol birtokba vettük a szállásunkat. Mindenki ámuldozott, hogy jajdeszépszállást foglaltam a csapatnak, a túravezetőnek pedig hízott a mája. :) Néhányan lesétáltunk a centrumba egy sörre, és köszöntünk a Hernádnak. A Zuram pedig bevetette magát a konyhába, és nemsokára hatalmas adag roland-féle rakottlecsóskrumplit tálalt a csapatnak vacsorára.
2008.05.02 péntek
A többiekkel a Fehér-patak mentén folytattuk az utunkat doronglétra "járdákkal" bővített kellemes patakparti sétaúton. Sajnos egyik útitársunknak, Pistinek a műtött, csavarozott lábával nem számoltunk, neki a doronglétrák különös nehézséget jelentettek.Az élbollyal a Sólyom-völgy elágazásához érve pihenőt tartottunk, majd úgy döntöttünk, benézünk a szurdokvölgy elejébe, míg a társaság lemaradt tagjai utolérnek bennünket. Kreatív üzenetet hagytunk nekik az útelágazásnál levő eligazítótáblán és továbbsétáltunk a Sólyom-völgyben az első létráig.
Innen visszafelé félúton találkoztunk a lemaradókkal. Rövid kupaktanács után a társaság felét visszairányítottuk a ház felé Csingóba - ők már kezdtek elfáradni, és a Fehér-patak mentén vezető út visszafelé is érdekes.
Pisti viszont a doronglétrákat látni sem akarta tovább, így Lucián és párja vele együtt inkább a Sólyom-völgy felé vezető hosszabb utat választották. Nekem se kellett több, fékezhetetlen energiámmal és kíváncsisággal kaptam az alkalmon, és a hezitáló Zolit is rádumáltam, hogy zúzzunk tovább a Sólyom felé.
Luciánékat hamarosan magunk mögött hagytuk, és nemsokára újra elértük a rövidke falétrát, aminek aljában még nem tudtuk, mire vállalkozunk. A völgy igazi arcát ezután mutatta meg. Felnéztünk és már a hogyan tovább látványától is majdnem feljajdultunk. Közel függőleges kaptató, utána bazinagy vízesés, 80 méter magas, 10 darabból álló létrarendszer, amelynek el sem látunk a tetejéig. Szerencsére, mert ha láttuk volna, fel nem mászunk. De hát nem láttuk, és felmásztunk.A völgyből kivezető hosszú kaptatót magunk mögött hagyva már a Klastoriskonál levő koliba egyre fogyó sörkészlete lebegett a szemünk előtt. Efölötti aggodalomtól hajtva, én Zoli hosszú lábai után majdnem futva, az egyébként két órás utat mintegy másfél óra alatt tettük meg. A jutalom nem maradt el, a lemenőben levő napnál jócskán feltöltöttük magunkat csapolt Fácánnal, továbbindultunk a hazavezető ösvényen.
A hegyről lefelé vezető úton Zolinak egy geodobozt is sikerült levadásznia. Sötétedésre értünk le Hernád völgyébe, a Fehér-patak torkolatához. Természetesen hoztam a formámat, mert sikerült magunkat eltéríteni itt a helyes útiránytól, ha nem is hosszan, de az a pár méteres kaptató, amit visszafelé ezért meg kellett másznunk, már egyáltalán nem hiányzott. Tovább a Hernád mentén éjjel 10-re sikerült visszaérnünk a házunkhoz.
Luciánék eközben kitartóan jöttek a nyomunkban, őket a sötétség Klastorisko kolibánál érte. Innen ők már lámpákkal világítva jöttek le, Pistit vaktában vezetve, aki teljesen párás szemüveggel mászta meg a lefelé vezető utat. Benn a házban már éppen kezdtünk aggódni értük, mikor úgy fél-éjfélkor nagy megkönnyebbülésünkre befutottak ők is.
Este remek gulyás, ír matrózkaja és pálmalevélben sült halacska fogadta a megfáradt túrázókat.
És ha most azt hiszitek, hogy ezek után másnap az ágyat nyomtuk egész nap, hát tévedtek. Zoli Erával egy könnyű tóparti séta erejéig meglátogatta a Tátrát. Többieknek pedig irány a következő létrázás Podlesokból a Sucha Belán, majd onnan ki-ki kedve szerint tovább.
A Sucha Bela a Szlovák Paradicsom legnépszerűbb szurdoka, mert a parkolóból szinte azonnal rá lehet térni a köves patakmederben, ill. a meder mellett kialakított köves útra. A vízállás nem volt túl magas, így a meder apróbb kövein kellemesebb volt a járás.
Ugyan számítottunk arra, hogy nem mi leszünk itt az egyetlen turisták, de azért kicsit csodálkozva néztük, hogy jöttek-mentek az emberek az egyirányú szurdokban mindkét irányba, mint Karácsony előtti nagybevásárlás idején a Nagykörúton. Nade aztán. A patakban és mellette kommandózva elérkeztünk a létra aljáig, ahol soha nem látott hosszú tömött sorban várakoztak a népek a feljutásra. Így hát elővettük az uzsonnánk, falatoztunk, beszélgettünk, fényképeztünk – jó társaságban gyorsan eltelt a fél óra, míg a létráig eljutottunk.Közben egy érdekes incidens színesítette a várakozás egyhangú perceit. Egyszer csak egy újonnan odaérkezett turista határozott lépésekkel tartott a létra aljához. Az előttünk várakozó tót atyafiak erre igen ingerültek lettek, és kis híján meglincselték az előretolakodót. A társaságuk harcias amazonjai már keresgélték a köveket a patakban, hogy megdobálják, mígnem egy srác közűlük utánaeredt és fenyegető mozdulatokkal próbálta jobb belátásra téríteni. Lincselés végül nem lett, az illető feladta és inkább visszafordult, szlovák csapat pedig hősét hangos éljenzéssel és tapsviharral jutalmazta.
Innen néhány létrán fel és doronglétrán át, aztán megint létra, patak, doronglétra, és a vízesések tetejétől hosszú emelkedő megmászása után lihegve fel a völgy kijáratához. A csapat gyengébbik fele innen rövid úton visszasétált Podlesokba az autóhoz, hogy délután fürdővel pihenjék ki a fáradalmakat.
A rendíthetetlenek, Lucián és párja Ilus, nomeg én, nem érték be ennyivel, és további szurdokok felderítésére indultunk. Kissé szabálytalanul, menetiránnyal szemben, a Kis-Kysel (Maly-Kysel) szurdokon lefelé. Gyönyörű patakvölgy, a szurdokban egy vízesés, ami máskor csak csepereg, de most szépen folyt belőle a víz. Itt is másztunk doronglétrákon majd egy rövidebb létrán lefelé, amiket felülről elég izgalmas volt megközelíteni.Innen kiérkezve a nagy forgalomra való tekintettel már szabályosan a Kysel szurdok épen (és építetten) maradt szakaszára tértünk rá. Ezt a szurdokot a 1975-ben nyitották meg teljesen a látogatók számára, míg rá egy évvel egy rosszul eloltott tábortűz miatt ki nem égett. A mészkősziklákat a záporeső oltott mésszé alakította, ezért már csak egy rövidke része látogatható. Izgalmak azért itt is akadtak, doronglétra, láncokba kapaszkodós sziklatálcával, aécllétrával.
Az elágazástól még rövid emelkedő vitt tovább Klastoriskoba. Itt várt ránk jó ideje Pisti, aki Podlesokból egy kényelmesebb utat választott a közös találkozóhelyig. Irántunk való aggodalmát arra járó turisták oszlatták el, akik mesélték neki előző napi 2 órás várakozásukat a Sucha Bela létrái alatt. Így gondolta, hogy valószínűleg mi is így akadtunk el útközben.
Rövid pihenő, sörözés és sztrapacskázás után Lucián és Ilus Pistivel kiegészülve visszasétált Podlesokba az autóhoz.
Természetesen én nem bírtam magammal, nekem még feltétlenül el kellett mennem a Hernád-áttöréshez. Így hát egyedül folytattam az utat Csingó felé a szállásunkra. Szép sétaút vezetett lefelé a hegyoldalban, közben néztem a Tátrát és az alatta fekvő falvakat. Útközben láttam egy vad forrást is, ahol egyszercsak jött ki a víz a hegyoldalból foglalat nélkül.
Rövidesen leérkeztem a Létánfalvi malomhoz a Hernád partjára. Itt éreztem először, hogy most nagyon kellene egy órát aludnom, és csak aztán indulni tovább. De este 7-kor egyedül, más választásom nem volt, meg kellett ennem, amit megfőztem magamnak. Így hát neki a Hernád-áttörésnek. Fáradtan, álmosan, sziklatálcákon, láncokba kapaszkodva. Ráadásul az egyik lánc rögzítése elengedett, így két tálcán négykézláb egyensúlyoztam át a Hernád fölött.
Azért nagy élmény volt, tökegyedül végig a Szlovák Paradicsom egyik legnépszerűbb túraútvonalán. Egyedül a folyóban evező két kajakos kísért végig a Csingói parkolóig. Estére pontosan érkeztem 9 óra körül a házunkba. Finom vacsi után rövid Catan társasparty, majd zuhanás az ágyba.
2008.05.04 vasárnap
És lőn este és lőn reggel, elérkezett a 4. nap. A hazaindulás napja. Eső szakad odakinn, mi pedig megkönnyebbülve gondolunk arra, hogy milyen jól megúsztuk a záporokat túra közben. Pakolunk, szedelődzködünk, majd irány Szepesvár. Mire felérünk a várba, az eső is alábbhagyott. Körbesétáltunk a várfalakon, kinn-benn-középen, és megnéztünk egy rövid kis lovagi torna jellegű bemutatót. Nekem a legjobban a kilátás tetszett :)
Luciánék frissek és üdék, és leginkább lelkesek, nekik még jutott idejük benézni Lőcsére is. Délután a gulyás maradékának elpusztítása végett még visszatértünk a házunkba, majd továbbindultunk haza. Tomival mi felfedezőúton Dedinky alatt egy nagyon szép és legalábbolyan kanyargós hegyi úton. Mint egy autóskirándulás, olyan volt. Igazán méltó zárása ennek a csodálatosan fárasztó hosszú hétvégének.
Záró sorokként pedig álljon itt egy köszönetnyilvánítás a résztvevőknek, hogy eljöttek és jól érezték magukat. A társaságban új ismeretségek kötődtek – remélem nem csak e túra erejéig, és többször is találkozunk még.
