Mit lehet hozzátenni egy túrabeszámolóhoz, amellyel már megelőzött két ékestollú túra(vezető)társ (Tomisenior, Mars). Azért mert most nincs jobb dolgom viszont van ihletem, költöttem hozzá én is, hogy szórakozzatok.
Szombaton már kora reggel kivert az ágy, nade nem eléggé, mert a csipatörölgetéssel elég sok idő eltelt. Még jó, hogy a motyónkat még előző este nagyjából összekészítettük. Reggel még teafőzés, teahordó palack gyors megolvasztása, és futólépésben indultunk Roland kéglijétől 5 percre levő talihelyre. Miközben hallgathattam egyfolytában, hogy mindig miattam késünk el. Azért sikerült nagyjából időben odaérni a rejtélyes Sanyi szobrához, akiről mint előzőleg kiderült az öreg Petrovics fia. Villámgyors kézfogó Tomival és Tomi lánykájával, aztán gurultunk tovább az Extrém park előtti talihelyre.
Hamarosan beérkeztek a többiek is: Tomi uncsitesója egy cocker spániellel felszerelkezve, Éva és Éva lánya, 2en egy névvel, hogy könnyebb dolga legyen a névfelejtős túravezetőknek, és végszóra, beígért kiskorúakat hátrahagyva, Mars és Klau, akiket viszont nem lehet elfelejteni.
Rövidesen nekivágtunk a völgynek. A Trippammer-fánál én még valószínűleg alva jártam, mert nem hallottam se birkát, se kakukkot, se motorfűrészt. Még Roland se morgott. :) Innen a völgyek felé vettük az irányt, útközben egyre több hunyor hunyorgott ránk, medvehagyma mezők zöldje díszítette az utat körös-körül, nagy örömömre még kankalinokat is leltünk, kicsi sárgát és hosszabb lilát (ami igazából valójában nem is kankalin, hanem Bársonyos tüdőfű). Fura volt, hogy itt már teljesen elolvadt a hó, a patakok is a normális medrükben folytak. Azért jutott víz a vízeséshez bőven, volt mit fényképezni.