Kirándulás, túra ingyen szervezéssel

Haverok, bulik, hegyek

Túraleírások, közös események kihirdetése a nagyvilágnak. Remekbe szabott élménybeszámolóim gyűjtőhelye, hogy mindig mindenki megtalálja.

Képek helye

Naptár

november 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30

Friss topikok

Hosszú hétvége a Dél-Zalában: túrázás az Olajos Körút - Papp Simon útján (2009.05.30-06.01)

2009.05.30. 16:47 skeramajom

A Sétafika túraportál fórumában kezdtem összeszervezni a pünkösdi hétvégét. Ott kaptam az ötletet Buszos becenéven ismert túravezető társtól, hogy látogassunk el a Dél-Zalába, a Szlovén határszélre.

A környéken sok az érdekes látnivaló, melyeket gyalogtúrával (és persze kisvasutazással) szerettem volna összekötni. Az egykori olajvidék ipartörténeti és természeti értékeit bejáró, 89 km hosszú túraútvonal a piros jelzésen visz, mely az „Olajos Körút – Papp Simon útján” nevet viseli. Dr. Papp Simon geológus, egyetemi tanár, akadémikus volt, nevéhez fűződik a magyarországi ipari méretű szénhidrogén-bányászat megteremtése. (A környékbeli szénhidrogén- és olajbányászat érdekes története Bázakerettye honlapján olvasható.)

Szállásunkra az interneten találtam, Lentiben, a Pál Apartmanra. A vendégházban 2 különálló 6 fős apartman van, bennük 2 ágyas szobákkal. Ebben kényelmesen elfért 12 fő, és végszóra meg is telt az egész ház.

Szombat

...déltájban érkeztünk, záporzó, majd szakadó esőben. Bevackoltuk magunkat a szállásra, de biztos volt, hogy az első napra tervezett kirándulásból semmi sem lesz. Az eredeti programtervet ezért megcseréltem, előre vettem a fürdőzést, és harmadik napra a Nagy-Tenke meghódítását.

A két Zolival elmentünk bevásárolni az innivalókat, míg Roland azonnal bevette magát a konyhába – nagyon praktikus, nappalival egyterű konyhája van mindkét apartmannak, mi a földszintit jelöltük ki főhadiszállásnak. Rögtön sült, főtt minden, mi szem-szájnak ingere: húsevőknek spanyol fajitas csirkéből paradicsom salsa szósszal, vegának fűszeres paradicsomszószos tészta, padlizsános zöldségragu.

Jól belakmároztunk, majd mikor kicsit alábbhagyott az eső, elindultunk a fürdőbe. Nem volt messze a szállásunktól, pár perc alatt lesétáltunk. A fedett fürdőben egy 25 m-es úszómedence, egy tanmedence és egy meleg termálvizű ülőmedence van. A hozzá kapcsolódó fából épült melléképületben egy félig fedett - félig nyitott meleg hidromasszázs medence. A szabadtéri strand részen van még élménymedence csúszdával, meg egy energiapark – az energiaparkban bizonyos pontokon jön a földből az energia, ahova padokat tettek, és ülőfürdőt vehetünk az áradó energiából. Persze csak jó idő esetén. Mi most maradtunk a pancsolásnál.

Mialatt a társaság nagyja a vízben mártózott, Roland és Lea őrizték a házat. Mire visszaértünk, a szállásadónk kérésünkre hozott nekünk egy kevés fát a bogrács alá, és megtoldotta egy csöbör tepertős pogácsával, aminek nagyon megörültünk.

Estére borkóstolást szerveztem. A közeli Lentihegyen a Márton Pince nevű vendéglátóipari egység gazdájával zsíroztam le a programot. A délutáni eső után, hogy ne kelljen autóba ülnünk, kedvesen felajánlotta, hogy felvisz minket a kisbusz-furgonjával a pincéhez. Kóstolgattunk helyi, és a házigazda saját termelésű fehérboraiból, kaptunk egy kupica házi pálinkát üdvözlőital gyanánt, és tepertős kenyeret borkorcsolyának. Végezetül megnézhettük vendéglátónk saját házi pincéjét, és ott is kóstolhattunk a lopóval. (Bővebb információt találtok a Márton Pince honlapján és a Zalai Borút Egyesület honlapján)

Késő estére járt, mikor nekünk haza kellett térnünk, vendéglátónknak pedig vissza egy rendezvényre, amiről eljött a kedvünkért. Jó kedvűen zuhantunk ágyba, én reggel annál nehezebben ébredtem. Tekintve, hogy keveset ettem a pincelátogatás előtt, másnap reggel erős másnapossággal küzdöttem – fejfájás, kavargó gyomor, mi kell még egy hosszú túra előtt. De a nap legalább ragyogóan sütött.

Vasárnap

...közel 30 km-es gyalogút várt ránk, de addig még el is kellett jutnunk.
Roland lelkiismeretes szakácsként hajnalban kelt, hogy megsütögesse nekünk az útravaló csirkés-kolbis-gombás saslik nyársakat. A túratársaság reggeli készülődése kicsit elhúzódott, az utolsó pillanatban indultunk a kisvasút csömödéri végállomásához. A GPS 20 percre saccolta az utat, nekünk bő 10 percünk volt rá. A Lenti-Csömödér rali kicsit megviselte háborgó gyomromat, de sikerült „balesetmentesen” odaérnünk. Gabi és Mesit sajnos hátra kellett hagynunk, mert túl sokáig készülődtek, ők autóval eredtek a kisvasút nyomába.

A „mezei kisvasúttal” több mint egy órát zakatoltunk Zala szépséges dombjai között. Az elmúlt napok bőséges esőzéseinek köszönhetően harsány zöldben pompázott a vidék. A kisvasút nyitott kocsijában hűvös volt, kabátunkba burkolózva szemléltük a tájat. Bázakerettyén utolértek Gabiék is, és együtt vonatoztunk tovább a végállomásáig, Kistolmácsra.

Rövid reggeliszünet után (melyet a többiek morgása kísért) végre összeszedtem magam, és elindultunk túrázni. Első állomásunkhoz, a Budafapusztai Arborétumhoz a K+ jelzés vitt. Rögtön át is szeltünk 1-2 dombot. A jelzések nagyon szépen fel voltak festve, csak néhány helyen kellett keresgélni. Pl. egy térképen nem szereplő duzzasztott tónál, ahol a jelzett ösvény betért az erdőbe, hogy a mellette levő erdészeti földúttól kb. 2 méterre, azzal párhuzamosan vezessen tovább. Szerencsésen megtaláltuk az arborétumot, ahova betértünk bóklászni. A bejáratot őrző jegyárusító emberke kedvesen útbaigazított bennünket, melyik útvonalon tudjuk végignézni az arborétum legjavát. Sajnos rövidre kellett fognunk a látogatást, mert a többségre hosszú út várt még. Az eredetileg félórásra tervezett séta még így is másfél órát tartott.

Az arborétumtól az autóúton kellett sétálnunk tovább, Bázakerettye felé. A Lispeszentadorjáni elágazás közelében találtunk egy kiállítóhelyet, a BT-2 mérőállomás épületében a Magyar Olajipari Múzeum állandó kiállítása van, amely sajnos csak előzetes bejelentkezéssel, csoportosan látogatható (bejelentkezés a kapun olvasható 30/320-3803-as telefonszámon). Az elágazást elhagyva, elbúcsúztunk a többiektől, maradtunk 7en, mint a gonoszok. Akik a rövidebb távot választották, végigsétáltak Bázakerettyére. A többiekkel a további aszfaltszaggatást elkerülendő, letértünk a műútról, a piros jelzés erdei útjára, amit aztán a K-en folytatva csatlakoztunk vissza újra a pirosra, Lispeszentadorjánban.

Lispeszentadorján három község - Lispe, Szentadorján és Erdőhát - egyesüléséből született meg 1937-ben, de történetük sokkal régebbre húzódik. Akit érdekel, a község honlapján olvashat róla. Mire beértünk a faluba, erősen el voltunk tikkadva, alig vártuk, hogy a templom-kocsma-buszmegálló arany háromszöget megtaláljuk, melyek közül minket most a második érdekelt. Kiderült, hogy a kocsma a kultúrházba költözött, ahol harsány zenés program volt „Nem csak a húszéveseké a világ”-tól a hastáncbemutatóig.

Gyorsan beszereztük betevő söradagunkat, és kivonultunk a művház előtti padokhoz felfalni a magunkkal hozott saslikot. Túrázókkal csak itt találkoztunk, valószínűleg Dél-Dunántúli Kéktúrázók lehettek, mert a piroson egy szem vándorral sem akadtunk össze (kivéve két bringással az ősbükkösben).

A hosszú pihenő után továbberedtünk. Sajnos a község határában levő pálos templomromot észrevétlenül elhagytuk, későn jutott eszünkbe, és a következő dombtető felé közelítve már nem fordultunk vissza megkeresni. Sebaj, meghagyjuk legközelebbre.

Megkerültük Marócot a szőlődombokon át, közben a tetőről gyönyörű kilátás nyílt a vidékre. A Maróci-hegyen a turistaösvény mintha új útra tért volna. A térkép szerint az utunknak egy műútban kellett folytatódnia, de (szerencsénkre) a turistaösvény még jó darabon a szőlők mögött, majd egy erdei szekérúton folytatódott. Egy friss irtásnál észrevétlen elhagytuk a jelzést: jól felkaptattunk egy dombon az irtás másik szélére. A jelzés nem folytatódott, fordulhattunk vissza, hogy némi keresgélés után az emelkedő alatt megtaláljuk a letérőt a műútra. A Vétyemi ősbükkös felé ezen vissza-irányban kellett továbbindulnunk. Az aszfalt nem tetszett a lábunknak, de hát sajnos a szépségért meg kell szenvedni.

A következő pihenőnket az ősbükkösben terveztük, már alig vártuk, hogy odaérjünk. A műútról egy dózerút tért le, de a turistajelzés furcsamód a néhány méterrel mellette, párhuzamosan futó szekérúton vitt. Beérkezve végre az ősbükkös mélyére egy pár biciklistával találkoztunk, a pihenőhelynél pedig hamarosan egyikük elhagyott telefonjával. Meguzsonnáztunk, miközben gyorsan megszerveztük, hogy juttassuk vissza a telefont a gazdájának. A hosszúra tervezett pihenőt rövidre fogtuk, mert későre járt, indulnunk kellett tovább.

Kis vargabetűvel a bükkösben visszajutottunk az elhagyott erdészeti útra, és hamarosan kiértünk Vétyempusztára. Megtaláltuk a tanyát a kutyatenyészettel, tényleg nagyon cukik voltak. Sajnos innen megint aszfaltúton kellett vándorolnunk. A táj azonban szép volt, elvonta a figyelmünket sajgó talpunkról. :)

Az autóútról egy fokozatosan lepusztuló aszfaltúton tértünk vissza az erdőbe. Aztán ez is elfogyott, és a jelzés vezette dzsindzsán másztunk fel a Csokma-hegy (mindössze 317 m magas) csúcsára.

A hegytetőn egy szekérútra csatlakoztunk, az erdő szélén egy kis kápolnába és egy véget ért falusi mulatság romjaiba botlottunk. Egy arra járó „bennszülött” kedvesen útbaigazított minket, és kínált a megmaradt szódavizekből, bár sörnek jobban örültünk volna, de az elfogyott. :) Itt is szusszantunk egy rövidet, majd továbbálltunk.

A lemenő nap utolsó sugarainál értünk be Pákára, ahol a kapott precíz útbaigazítást követve a falu főútján jobbra indultunk. Persze tévesen, mert ugyan a kisvasút ott is megáll, de mi Csömödéren parkoltunk, és az még egy kicsit odébb volt. Miután gyanút fogtam, a térképet előkapva betájoltam magunkat, fordulhattunk vissza a kisvasút talpfáin bukdácsolva, amibe az elhagyott jelzés egy mezőn át becsatlakozott. Utolsó erőnkkel értük el a csömödéri vasútállomás vonatbejáratát, de nekünk meg kellett azt kerülni a főbejárat felé. Kicsit szétszakadt a társaság, egyik Zoli bevárta a lemaradó Erzsit és Jutkát, akiket úgy kellett lefejtenie a kapuról, alig hitték, hogy nekik is kerülniük kell.

Az autókat rendben megtaláltuk a vasútállomás parkolójában, én navigáltam visszafelé úton Lentibe. Egy-két téves kanyar ellenére rendben hazaértünk, ahol rávetettük magunkat a Roland készítette finom lecsóra és tepsis csirkecombokra, és aki akart, húzhatott még a szombaton beszerzett borosflaskák tartalmából.

Utolsó napunkon, hétfőn

...frissen ébredtünk, vagy legalábbis megpróbáltuk. Szóval kivakartuk magunkat az ágyból, de jól esett az eső, nem kapkodtuk el. A különálló apartmanoknak megvolt az a nagy előnye, hogy a reggeli jövés-menés nem hallatszott a felső szintre, mire lenn már az egész bagázs javában reggelizett, az emeletről akkor csatlakoztak hozzánk csipáikat törölgetve.

Gabi és Mesi korán hazaindultak Budapestre, Roland maradt házat őrizni. Mivel szállásadónk kedvesen megengedte, hogy akkor hurcolkodjunk ki, mikor szeretnénk, alaposan kihasználtuk ezt a napot is, hogy megjárjuk, ami a hétvégi tervből még hátra maradt.

Első állomásunk a Lenti kisvasút múzeuma volt, az állomás ugyan útba esett volna pénteken a strand felé, de akkor a fürdésre koncentráltunk. Most jól megnéztük az érdekes kiállítást: régi fényképekkel, dokumentumokkal illusztrálva ismertették a dél-zalai erdők, erdeit vasút és fűrészipar történetét. Nagyon érdekes volt egy kiállított gőzgép, mely régen a szomszédos fűrésztelepen üzemelt és fejlesztette az áramot a gépekhez.

Kulturális utazásunk következő állomása Szécsisziget volt, ahova végül nem tértünk ki a vasárnapi túrán. Bár nem jelentkeztem be előre, szerencsénkre a templom kapujában éppen elcsíptük Kati nénit, aki kedvesen körbevezetett minket a templomban. Egyedülálló módon a „színfalak” mögé is betekinthettünk, megmutatta nekünk az oratóriumban kialakított kis egyházi és helytörténeti kiállítást. Innen föntről nézte az úri közönség a misét, külön a „pórnéptől”, és volt még a templom hátuljában egy különálló kis imádkozó helyiség is, ahova azok ülhettek be mise alatt, akik a bánatukkal inkább magukra akartak maradni.

Miután körbenéztünk a templomban, átmentünk a malomba. A malmot nemrég, 2006-ban újították fel lelkes vállalkozók. Földszintjén megnézhetjük a malom régi eszközeit, az emeleten is kiállítás, és két, régi szépségébe helyreállított vendégszoba, a tetőtérben további vendégszobák és konyha van. Tervezik, hogy a malomkerék is újból működni fog, ha az elvágott Kerka-holtágat ismét összekötik a folyóval. Most a malomtó fölött lógathattuk a lábunk, nézegetve benne a békák békés életét.

A malomlátogatás után továbbálltunk megnézni a kastélyt és a bivalyrezervátumot. A kastély sajnos zárva volt, mert elfoglalták a megszálló turistacsapatok, ugyan megtekinthető egy tojásfestő kiállítás is, de ezt most kihagytuk.

Megnéztük viszont a mellette úszkáló bivalyokat, akik mire odaértünk, jórészt kivonultak a területük másik részére, a napra szárítkozni. Azért így is sikerült lencsevégre kapni őket.

A kultúrában megfáradva a kastély mellett ki kocsma teraszára ült ki sörrel a kezében pihenni, ki csak az út szélén, a napon sütkérezett. A kocsmában biciklikölcsönző is működik, ha valakinek drótszamárra volna kedve pattanni. Hezitáltunk, hogy innen menjünk inkább át Lendvára körülnézni, vagy túrázzunk az eredeti terv szerint, de a társaság többsége a túra mellett szavazott. Visszaszálltunk hát az autókba, és továbbzúztunk a szombaton elmaradt túránk kezdő állomására, Lovásziba. P+-en tértünk innen rá a P jelzésre, mert Tornyiszentmiklóstól kicsit hosszabb lett volna az út, szőlődombot meg úgyis láttunk már eleget előző nap.

Sajnos jó hosszú aszfaltút szeli át az erdőt, nyilván az egykori olajbányász szerkezetek megközelítéséhez. Később a turistaút letért róla, persze be a dzsindzsásba (érdekesen ellentmondásosan vezetik ezt a turistautat, 90%-ban jól járható földutak, hosszú aszfaltos szakaszok, aztán néhány helyen látszólag indokolatlanul viszik be a turistaösvényt sűrűbe). Az elmúlt napok esőzései folytán jól megeredtek a mezei növények, néhol majdnem hónaljig gázoltunk a gazban. Lehet, hogy jobban jártunk volna azzal a biciklistáknak ajánlott úttal, ami a turistaúthoz hasonló irányban vezet. De fáradtak voltunk, és egyszerűbb volt a jelzés után menni, mint 1:60000 léptékű térkép alapján új utakat keresgélni.

Hegyen-völgyön át végre elértük a Nagy Tenkét, ahol jó hosszú szünetet tartottunk. Legnagyobb bánatunkra a geodéziai torony zárva volt, biztos azért, hogy ne lopják le a tetejéről a parabolaantennákat. Azért kitelepedtünk a szőlők közé, az egyik kis ház oldalába, ahonnan szép kilátás nyílt a Lendva feletti dombokra, ebben gyönyörködhettünk falatozás közben.

Miután kipihentük magunkat, továbbindultunk, az erdőn át hamarosan ismét aszfaltos műútra. Erről letértünk a Lendvadedesre ereszkedő – szintén aszfaltozott – keskeny bicikliútra. Az út amúgy gyönyörű volt, csak azt sajnálom, hogy az erdő közepén aszfaltozott ösvényt kell vezetni még akkor is, ha azon a kocabringások is könnyen haladhatnak.

A lendvadedesi horgásztónál ismét megálltunk pihenni. Valószínű Pünkösd miatt a tóparti büfé zárva volt, de a parton levő padoknál, asztaloknál kényelmesen letáborozhattunk. Utunk végén a szintén aszfalttal borított erdei bicikliúton – egykori kisvasút nyomvonalán – tértünk vissza Lentibe, a szállásunkra. Ott már nem maradt más hátra, mint egy gyors uzsonna, villám pakolás és indultunk is haza, Budapestre.

Szépek a zalai falvak, érdemes több időt szánni rájuk. Egy-egy harangláb, mint a lendvadedesi is, vagy kőből faragott útszéli kereszt, kis ékszerei a tájnak. Ha lesz lehetőségem, egyszer biciklivel is bejárom majd a környéket, ahova biztosan visszatérünk még.

Képek a túráról: Jujutka, Zozek67, és a saját képeim.

1 komment

Címkék: kirándulás kisvasút dél zala olajos körút nagy tenke

A bejegyzés trackback címe:

https://skeramajom.blog.hu/api/trackback/id/tr191228066

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mirko vosátka · http://vosatka.blog.hu 2009.08.01. 20:21:08

soha nem túráztam még zalában. de mivel messze van pesttől, ezért csak többnaposra érdemes oda menni, az meg mostanában sajna nem fog beleférni :((( de ez a beszámoló érdekes volt.