Kirándulás, túra ingyen szervezéssel

Haverok, bulik, hegyek

Túraleírások, közös események kihirdetése a nagyvilágnak. Remekbe szabott élménybeszámolóim gyűjtőhelye, hogy mindig mindenki megtalálja.

Képek helye

Naptár

január 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31

Friss topikok

Holló-kőtől Vörös-kőig IV

2010.04.25. 23:06 skeramajom

Ezt a túrát könnyű felidézni, mert április végén jártuk meg. A csapat egy része vonatozott, akik autóval érkeztek, Ipolytölgyesen vártak, hogy csatlakozzanak hozzánk, azután még Dr. Ladát is felszedtük Nagybörzsönyben, és meg is telt a busz. Perőcsényben belenyomtuk az utolsó bélyegzőt a füzetbe, rövid barátságot kötöttünk egy kölyök vizslával, és már indultunk is.

Szerencsénk és a jó idő ezen a túrán nem hagyott el. Az idő szinte kora nyári volt, a sok esőnek köszönhetően csodásan zöldellt a táj. Elhagytuk a falut, majd elkezdtünk kapaszkodni a Jancsi-hegy felé. Az első hegyorom tisztására érkezve a csapat nyomban levetette magát a fűbe. Mikor rövid bámészkodás után felkeltettem őket, hogy továbbmenjünk, morogtak rám, hogy minden pihenő ilyen rövid lesz-e és hogy akkor fényképezzem csak le a tájat, majd a fotóról megnézik. Azért attól nem kell tartani – mondtam inkább csak magamban.

Szóval mentünk tovább, de hamarosan újból alkalmunk nyílt egy kis pihenőre, ugyanis elértük a Jancsi-hegyet – amit én rögtön a Salgóvárnak gondoltam, és jól fel is olvastam minden tudnivalót róla a váras füzetemből. Miután Dr. Lada is begyűjtötte a vonatkozó ládát, indultunk a következő állomás, a Holló-kő felé. Alig győztük csodálni a kilátást a Börzsöny hátára, megkerestük szemünkkel a tornyot a Csóvi csúcsán. A csúcson feljegyeztük a kódot, és készítettünk csoportképet a Sétafika zászlóval.

Bár a Kövirózsás gerincen észrevétlen átsiettünk, azért öcsém útközben lencsevégre kapott néhány szemrevaló példányt (nem kis morgásomra, hogy mindig akkor kunyizza el a fényképezőgépet, mikor én azonnal fotózni akarok).

Gyönyörű keltikemezőben érkeztünk a Salgóvár romjaihoz, ahol a soron következő várkód is bekerült a füzetbe. Itt jöttem rá csak a tévedésemre, hogy a Jancsi-hegyet összekevertem. :) Mindenki felmászott a vár tetejére körüljártatni a pillantását, míg Dorka kutya lenn őrizte a házat (vagyis a várat). Tényleg csodás volt.

Dr. Lada kívánságára beiktattunk egy kis extrát a programba. A Salgóvár oldalából újabb hegyre kapaszkodtunk fel, a Vár-bükk tetejére, hogy a K2 láda is begyűjtésre kerülhessen. Közben a csapat sietősebbik része előreszaladt, már nem tudtam őket visszahívni, a tesóm küldtem utánuk az üzenettel, hogy térjenek le a közeli vadászkunyhóhoz, és az előtt várjanak meg minket.

A magammal hozott tea erősen megcsappant a nagy melegben, és persze kíváncsiságom is határtalan, muszáj volt felderíteni a kunyhó alatti Vár-kúti forrást. A térkép alapján navigáltunk oda, de a fölötte levő sziklaoromnál megtorpantunk, mert ugyancsak meredek volt a továbbút. Végül (ha jól emlékszem) Basys és Gábor előrementek felderíteni, míg a többiekkel a szikláról bámészkodtunk. A forrást a helyén találták, így én is lemásztam. A kővel borított kút (a víz az aljában gyűlik, nem csőből folyik) a valóságban is kb. 500 m-rel a vadászkunyhó alatt a völgyben van, pont a sziklapárkány alatt. Halált megvető bátorsággal merítettem a palackom, és töltöttem meg a kristálytiszta forrásvízzel. A többiek csak bizonytalan tekintetet vetettek rá, hogy ők csak kifolyós forrásból vesznek vizet, inkább kihúzzák a készletükkel Nagybörzsönyig.

Tekintve, hogy tesóm rám sózta az ő, és a kutya vizespalackjának megtöltését is, nem volt kedvem visszakapaszkodni arra, amerről lejöttünk, hanem (persze részben kíváncsiságból is) kerültem a sziklapárkány alatt vezető ritkán járt szekérúton, a velem tartó Kentaurral. Érdekesen lehetett látni, hogy a sziklafal körbeveszi a vadászkunyhó alatt a hegyoldalt. Csak a térképen nincs nagyon berajzolva. Később viszont túlságosan elfele tartott az út, nagyot kerülni meg nem akartam, úgyhogy merőlegesen letérve az útról, a sziklafal széle mellett felkaptattunk a platóra. Mikor felértünk, nagy örömünkre, pont a házikónál találtuk magunkat.

A többiekkel egyesülve visszatértünk a pirosra, a Bánya-bércről lefelé tekintve nagyon szép a patakvölgy. A Magyar-hegyet a turistaút csak megkerüli, viszont Petra és Gábor gyűjti a hegycsúcsokat, azért fel kellett mászniuk a tetejébe, néhányan csatlakoztunk hozzájuk. Jól megnéztük, hogy a csúcson álló cső fémből van-e vagy műanyagból – csak egészen közelről látszik – és a többiek nyomába eredtünk.

Erős ereszkedés következett innen Nagybörzsöny felé, nem mindenki térde szerette. A völgy felé haladva a hegy oldalában egy vadászházzal találkoztunk. Nagyon helyes kis házikó volt, teljesen jól felszerelve és rendben tartva a környéke is. Kicsit pihentünk az előtte levő táborhelynél. Hamarosan elértük a Magyar-völgyet, a karácsonyi túrámon jártam itt, de most alig ismertem meg. :) A műutat a turistaút levágja, mi is így tettünk. Túl sokat bogarásztunk Cickánnyal együtt a patakparton, hogy egy vicsorgó nevű (halvány rózsaszínes, fák gyökerén élősködő) növényt lencsevégre kapjunk, a csapat addig eltűnt a szemünk elől. Reméltem, hogy a jelzésen mentek tovább, utánuk eredtünk.

Bár jól le voltunk maradva, nekem muszáj volt egy útba eső vadászlesről még körülnéznem. Aztán telefonon üzentem a többieknek, hogy végre megvárjanak.

Mire beértünk Nagybörzsönybe, nem sok időnk maradt a pihenésre. Bár a stemplit az előző túrán már begyűjtöttük, azért a centrum kocsmájánál (Börzsöny Vendéglő) meg kellett állnunk, különben lázadás tört volna ki, inkább nem kockáztattam.

Fájóan rövidre szabtam a pihenőidőt, de menni kellett, hogy az utolsó buszt elérjük a végcélban, Ipolytölgyesen. A csapat némileg lázadozott, azért sikerült mindenkit elcsalnom a kocsma teraszáról. :) Egészen az Árpád-kori templomig, ahol néhányan mégis visszavonulót fújtak. Sajnos a templom be volt zárva, és nem volt időnk megkérni, hogy nyissák ki nekünk (az infó fel volt írva egy papírra a templomon, lefényképeztem, ha legközelebb arra járunk, bemegyünk).

Nagybörzsönyben véget ért a „kötelező program”, innen egy jelzetlen dűlőutat néztem ki, amely „papíron” Ipolytölgyesre vezetett. Az út a valóságban is megvan, a templom mellől indul, és enyhén lejt a Ganádi-szőlőhegy szélén (ami csak a nevében szőlő, a valóságban már csak mező). Nekem nagyon tetszett. A Börzsönyt szegélyező hegyekre gyönyörű kilátás nyílt, lejjebb a Ganádi-patakot szegélyező fasorra. Ipolytölgyes határában becsatlakozik a balról érkező új piros négyzetbe, és a falu régi pincesorán érkezik az Ipoly-menti autóúthoz.

Jó tempóban haladtunk, Dorka kutyát is sikerült haladásra bíztatni – a túratársak nem győzték sajnálni a szegény párát –, kényelmesen elértük a buszt, de sajnos a kocsmába beülni már nem jutott időnk. Közös búcsút tartottunk, hogy akik idáig jöttek autóval, indulhassanak, a többiekkel pedig bebuszoztunk Szobra. A vonat indulására még jócskán várni kellett, hát egymás fényképezésével szórakoztunk.

A négyrészes túrasorozat ezzel véget ért, Niki, csapatunk első hivatalos teljesítője már be is gyűjtötte az elismerő jelvényt, de néhányunkat vár még a II. szakasz repetatúrája, amelyre majd június elején kerül sor.

Én nagyon jól éreztem mindegyik túrán, elismerés Vagdalthúsnak, a Váci Lakóterületi SE-nek és azoknak, akik kinevezték ezt az útvonalat. Mindenkinek ajánlom szép kényelmesen végigjárni, és az igazolófüzetben is leírt környékbeli szépségeket kis kitérőkkel felkeresni.
 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://skeramajom.blog.hu/api/trackback/id/tr642039183

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.