Kirándulás, túra ingyen szervezéssel

Haverok, bulik, hegyek

Túraleírások, közös események kihirdetése a nagyvilágnak. Remekbe szabott élménybeszámolóim gyűjtőhelye, hogy mindig mindenki megtalálja.

Képek helye

Naptár

május 2018
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

Friss topikok

Másnaposbálványimádás a Bükkben (2009.11.07-08.)

2009.11.08. 14:53 skeramajom

Az úgy kezdődött, hogy Viziboszi (Judit) tudott szerezni baráti alapon egy jó kis házikót a Bükk tetején. És úgy folytatódott, hogy kaptam az alkalmon, és kerítettünk egy közös közeli időpontot, hogy egy hétvégi jókedvű, mulatozós túrát csapjunk ott. A feladatokat felosztottuk: Viziboszi összerakott egy frappáns programtervet a hétvégére, én meg kidolgoztam a részleteit, a túrákat, és magamra vállaltam a hadvezetést.

Csapatunk nagyja november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 92. évfordulóján, szombat hajnalban gyülekezett a Keleti Pályaudvaron. A lányok már mind jó időben megérkeztek, míg a fiúk persze pár perccel indulás előtt ugrottak fel a vonatra. Viziboszi és Zsu külön úton mentek egyenesen Bánkútra, Zsozso (Zsolti) az utolsó pillanatban jelentkezett, és autóval (ami egy kis furgon) akart jönni a túrára, ezzel megoldódott a hadtáp felszállításának kérdése is.

Kissé álmosan, de jókedvűen, felhős-ködös időben érkeztünk Miskolcra – a pályaudvarra Softit (Zoli) is kirángattam az ágyból, egyszemélyes fogadóbizottságnak. Segítségével gyorsan odataláltunk a Tiszai Pályaudvar előtti tér túloldalára a közérthez, ahol néhányan beszerezték reggelijüket. Aztán egy időre elbúcsúztunk tőle, hogy Lillafüreden csatlakozzon újra csapatunkhoz.

A többiekkel a LÁEV végállomása felé vettük az irányt. A közeli kocsmák még aludtak ugyan, szerencsénkre a szemközti benzinkút boltjában tudtunk melegedni, és a reggeli koffeinadagot magunkba önteni. Rendesek voltak, mert Dorka kutyát is becsempészhettük, nem kellett kifagyasztanunk a bolt előtt.

A kisvasúton jó meleg, fafűtésű kályhás kocsiban utaztunk. Gyönyörködhettünk a tájban, mert a fák ritkás lombkoronáján át szép kilátásunk nyílt a völgyre és a szemközti sziklás hegyoldalra.

Lillafüreden leszálltunk a kisvasútról, hogy egy rövid sétát tegyünk. Rég jártam ott, jó volt újra látni ezt a gyönyörű völgyben meghúzódó kedves helyet. Másfél óránk volt, hogy elbóklásszunk a Palotaszálló egykori függőkertjében (sajnos a szép vízesés most nem működött), és a Hámori-tó partján.


Viziboszival, Zsuval és Zsozsoval Lillán kellett volna találkoznunk, de nem érkeztek meg. Nélkülük indultunk tovább – buszra szálltunk, és Ómassának vettük az irányt. Miután Ómassán sem kerültek meg, megpróbáltuk következő állomásunkat, a híres-neves Hardrockcafét megtalálni: körülnéztünk és a buszmegállónál levő két kricsmi közül egyik sem volt az, hát betértünk az egyik szimpatikusnak tűnő helyre, mely Kövirózsa névre hallgatott. Nem jártunk rosszul, mert volt b.sör is és minden egyéb, mi szem-szájnak ingere. Betértünk egy jó órára, megszálltuk a helyiséget. Iszogattunk, falatoztunk, volt ingyen csocsó és biliárd - szóval elvoltunk, mint a befőtt. A hiányzó hármas pedig továbbra is sehol.

Lassan közeledett az indulás ideje, mire végszóra befutott az előőrs is, nagy örömünkre. Engedtünk azért nekik is egy kis szusszanást, majd útnak eredtünk a Sebes-víz felé.

A falun keresztül rátértünk egy régi aszfaltútra, mely az új fölött vezetett visszafelé a Garadna völgyében, ahonnan merőlegesen - irányban és majdnem szintben is - a Sebes-víz vadregényes patakvölgyén másztunk fel a Bükk-fennsíkra. Patakvölgyben ennyire meredek helyen még nem is jártam. Nagy hátizsákkal a hátunkon nem volt egyszerű feladat, de megcsináltuk. Mire felértünk, már alkonyodott, és a leszálló köd is kezdett szitálni. Softi ezért jól leszavazta a Sebesvízi Panzió felé tervezett kitérőt (ill. áttérőt a piros jelzésre), beadtam hát a derekam, és a műúton egyenesen célba vettük a Jávorkúti vendégfogadót. Mire odaértünk, teljesen besötétedett. A vendéglő már zárva volt, szerencsénkre hátul a büfébe még beengedtek minket. Több nem is kellett nekünk. :) Ettünk a saját elemózsiánkból, ittunk a büfé választékából és vígan voltunk.

Miután alaposan feltöltődtünk, továbbindultunk a piros jelzésen Bánkút irányába. Utunkat innen már sötétben kellett folytatni, ráadásul a köd is egyre sűrűbb lett. Átvergődtünk az ősfenyvesen, majd kiértünk egy széles erdészeti út kereszteződéséhez, ahol eltűnt a jelzés folytatása. Néztünk jobbra, néztünk balra, Softi és a dzsípíesz majdnem megint a műútra vezényelt ismét bennünket, de most nem hagytam magam. Kis keresgélés után meglett a piros, nagyon jól követhető, széles szekérút vitt minket tovább.

A hosszú lábú fiúk és a legedzettebb lányok néha előreszaladtak, frászt hozva rám, hogy hova vesztek a ködben, miközben ismét sikerült elhagynunk a jelzést. Mint utóbb kiderült, a jelzés jobbra el, mi pedig tovább mentünk egy rövidebb, jelzetlen szekérúton. Kiérve a Bánkútra vezető műútra, gondolkodóba estünk a hogyan továbbon. Kinek higgyünk: a dzsípíesznek, a helyismerő Viziboszinak, vagy a túravezetőnek. Végül a csapat Viziboszi nyomába eredt a rövidebb úton. Innen már nagyon közel volt a házunk, alig vártuk, hogy odaérjünk.

Zsozso gyorsan alágyújtott a kályhának és föltette melegíteni a puttonyunkban felvitt vacsorát, amit a férjem, Roland otthon előre elkészített nekünk. A vegák is pikk-pakk összerakták az elemózsiájukat, körbejártak a lapos és egyéb alakú üvegek. Lett hamar eszem-iszom dínom-dánom. Kint a ház mellett odaszegődött hozzánk egy róka is – tartottunk tőle, hogy veszett volt, vagy csak a házból kikerülő finom falatokra járt oda, mindenesetre szokatlanul közel jött hozzánk.

A késő éjjelig tartó mulatozás után másnap reggel nehezen ment a felkelés. Kivéve Istvánnak, aki hajnalban már megjárta a Bálványt, hogy gyönyörködjön a Tátra csúcsaiban az akkor még alacsonyan elterülő felhők fölött.

Mire mi felkeltünk, sűrű köd borított mindent. Majdnem dél lett, mire összeszedtük magunkat. Zsoltitól elbúcsúztunk, és társaság egy részével felmásztunk a Bálványra – köd ide, köd oda, a kiírt másnaposbálványimádás nem maradhatott el. A többiek pedig egyenesen a Fehér Sas panzióba siettek reggeli „normáliskávéra” nomeg a folyóvizes WC-t kihasználni. A Bálványról mi is betértünk hozzájuk, a melegben jól esett ücsörögni – a dörgedelmes kiírás ellenére a kutyát is becsempésztük, hogy ki ne fagyjon, azért nem az étterembe, csak a panzió lépcsőházába. A kiköltözködő vendégek némi ijedségére, ahogy a folyosót teljes szélességében elfoglaló kutyán keresztül kellett a pakkjaikat áthurcolni.

Ücsörgött volna még ott mindenki akár estig is, de az idő sürgetett, még le kellett érnünk Szilvásváradra a vonathoz. Nehezen, de sikerült kivezényelnem a bandát, visszamentünk a házhoz (Softi meg közben észrevétlen lelécelt Miskolc felé), felkaptuk puttonyainkat, és végre útnak indultunk Szilvásváradnak.

Későre is járt, a sűrű ködben az eső is eleredt, úgyhogy Viziboszinak átadtam a vezetést, és a mindenféle érdekességekkel kecsegtető kitérők helyett a legrövidebb úton, a sárga jelzésen szapora léptekben vágtunk neki a Bükk-fennsíknak. Az őszi erdő még ködben és esőben is gyönyörű volt. Ahogy lejjebb értünk, a felhőzóna alá érve a köd nem szitált, már csak az eső esett, ennek ellenére nem tudtuk megállni, hogy elő-elő ne kapkodjuk a fényképezőket.

Utunk vége felé közeledve Viziboszi megrendelte nekünk a réteseket – Zsoltival szombaton útba ejtették, és megbeszélték, hogyha előre szólunk, frissen sütik nekünk, mire odaérünk. „A főút mentén, rézsút szemben a Szalajka-völgy bejáratával, a parkolóban a Túra büfé mellett található ez a rétes bolt, ahol nagyon finom, számtalan fajtájú, helyben sütött házi rétest lehet kapni. Érdemes megkóstolni.” – az utazgato.hu információját csak megerősíteni tudom. A rengeteg féle rétes közül mi meggyes-mákost, mazsolás- és barackos-túrós rétest ettünk.

Volt még egy kis időnk, hogy betérhessünk a réteses melletti vendéglőbe, ahol az út porát nem, a sarát viszont bőven leöblítettük (nagy örömömre kedvenc Leffe söröm is kapható volt). Innen már várt a MÁV, a piros Bzmot szerencsére nem késett, és jó meleg volt. Előástam a laposüvegem – az egyetlen, ami még teli volt, de el is fogyott Egerig. Majd az egri gyorson a házból lehozott sörösdobozok is kiürültek, így vidáman telt a hazautunk.

Túraleírás a Sétafikán

Galériák: Aszú (István), Pacorro (Palkó), Viziboszi (Judit), Zita, Zsozso (Zsolti) és a saját képeim.

Szólj hozzá!

Címkék: eger kirándulás miskolc kisvasút lillafüred szilvásvárad bánkút bükk fennsík

A bejegyzés trackback címe:

http://skeramajom.blog.hu/api/trackback/id/tr431575940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.