Haverok, bulik, hegyek

A levendulavirágzás kezdetén ismét elzarándokoltunk Tihanyba. "Szebb angolkertet nem lehetne készíteni sehol. Mindene megvan, amivel a természet pusztaságát felpiperézni lehetne", írja Kazinczy 1789-ben, és nagy részben igaz ez ma is. Idén jártam erre negyedik alkalommal, annyira szép, hogy nem tudok betelni vele. Olvassatok tovább, és nézzétek meg a képeket a galériában.

8 fős csapat verődött össze szombat reggel a Déli Pályaudvaron. Meglepődésünkre piros vonattal mentünk, ami nem az új Siemens volt, de nem is a megszokott "fapados" helyett jóöreg műbőrüléses-koszos vonat, hanem berendezésében az Intercityhez hasonló modern szerelvény. Kicsit szűkös volt ugyan az ülések közti távolság, de rövidlábon kényelmes kocsik. Szerencsére sikerült egy szakaszban elhelyezkedni mindnyájunknak.

Balatonföldváron kezdődött a kalandtúra. Míg vártunk a hajó indulására, kihasználtuk a hosszúnak tűnő időt, ücsörögtünk az állomás melletti büfésoron ébredezve kávézva, míg majdnem lekéstük a hajót. Utolsó pillanatban néztem az órámra, aztán uccu neki futottunk. Szerencsénkre csodaszép napsütéses időnk volt. A hajóúton ragyogó napsütésben sütkéreztünk és gyönyörködtünk a tájban. Tihanyban a hajóállomáson már várt ránk egy háromfős kis társaság, akik csatlakoztak hozzánk, így kiegészülve 11 főre nőtt a létszám.

Hamarosan útnak eredtünk a hegyek felé. Az út eleje könnyebb volt, az erdőben felfelé haladva hamar kimelegedtünk. Sorra jártuk a szebbnél szebb tihanyi érdekességeket. A Ciprián forrásról korábban úgy hallottam, hogy elég elhanyagolt és szemetes, hát most kellemesen csalódtunk, mert szép tiszta volt a forrás és a környéke is. A turistaút is jól karban volt tartva. Hamarosan elértük a barátlakásokat, innen felérve az Óvár-hegyről először tárult szemünk elé a Tihanyi félsziget és a balatonfüredi öböl csodás panorámája.

Majd leérkezve átvágtunk a Tihanyba vezető műúton és felmásztunk a félszigetet átszelő dombra, a Kiserdő tetőre. A szélmarta sziklák érdekes gejzírképződményei közül láthattuk észak felől a Külső-tó nádasát és a felette röpülő vadmadarakat, dél felől a Belső-tavat, a falut és az apátságot.

A dombok túloldalán kis kitérőt tettünk a Belső-tó csücskéhez, ahol nagy örömömre összefutottunk Hev-vel és a szántódi SzKTE turistacsapatával, élükön Saci kutyával és megtévesztésig hasonló vizslatársával, akik nagy vidáman pancsoltak a tóban. Innen rövid pihenő után visszatértünk az utunkra, és a szőlőföldeken át és egy kis levendulaültetvény mellett haladva hamarosan utunk feléhez érkeztünk, az őslevenduláshoz.

A mandulafák árnyékában tartottunk hosszabb pihenőt. Ha nem kell este hazamennünk, akár egész nap elhevertünk volna itt. De hamar elszállt az idő, és tovább kellett mennünk. Rövid kitérőt tettünk a közeli Külső-tó mellé, hogy azt közelről is megszeméljük. Láttunk egy gémes kutat, amiből itatják az erre legelő állatokat (és mi ez alkalommal Dorka kutyát). Azutan újra visszatértünk a levenduláshoz, és a napsütötte hegyoldalban kapaszkodtunk fel az Apáti-hegyre, ahonnan csodálatos panorámánk nyílt ismét a Külső-tóra és a Balaton északnyugati medencéjére.

Kicsit nehezebb szakasz várt innen ránk, a sok kis emelkedő bizony fárasztó volt így már az út második részében. Utunk kicsit hullámvasutas szakaszt vett, hegyről-hegyre mászva. A Csúcs-hegyen felmásztunk Tihany legmagasabb pontjára, majd alatta bekukucskáltunk Sobri Jóska barlangjába, ahonnan a kutyát már alig bírtuk kihámozni a hűsölésből. A Gurbicsa-tetőn találtunk egy romantikus szalmatetős pihenőhelyet - sajnos a kettő közül az egyik teljesen összedőlt már, de a másik is közel áll hozzá. Kár érte :(

A Szarkádi-erdőből a hegyek széléről láthattuk a félsziget nyugati partszakaszának gyönyörű nádasát, és messzi a déli parton az újonnan épült autópálya viaduktját. A túra végén még az erdőben rövid pihenőt tartottunk, két érdekes gejzírszikla kedvéért kis kitérőt tettünk. Innen meredeken le az Újlaki templom felé egy kóbór vaddisznóval is összefutottunk. Sajnos ő is - én is jól meglepődtünk a találkozáson, ezért olyan gyorsan elszaladt, hogy a hátrébb levők már nem láthatták.

Az Újlaki templom mellett hamarosan leértünk a Club Tihany csúnya szállodájához, majd annak parkolóján át hajóállomásra. Itt elbúcsúztunk 3 útitársunktól, majd beültünk a büfébe sörözni, lángosozni, palacsintázni, ki mit szeretett. És majdnem lekéstük a hajót, amit csak Imola legszebb mosolyával sikerült visszatartani :) A várakozási idő a balatonföldvári állomásnál is hamar eltelt. Hála a büfésor rendkívül jó lángosellátmányának :) A vonatunkkal este 9 körül értünk vissza Budapestre.

Ez egy hosszú nap volt, de megérte, mindenkinek nagyon tetszett a túra. Jövő tavasszal újra elzarándokolunk ide, április közepén, mikor a sziklaormokat a virágzó törpe nőszirmok és tavaszi héricsek díszítik.

Képek a Picasa galériában.