Rolanddal, Szidivel és Robival 2007 júliusának végén egy hosszú hetet töltöttünk Robi családjánál, Erdélyben, Csíkszeredán. Az útról írt élménybeszámolót ide is feltöltöm a blogra, mert szép és érdekes út volt, egy év távlatából pedig nem is olyan fárasztó :)
Szombaton kora reggel 9 tájt indultunk itthonról. Az utunk nagyon hosszú volt, pihenőkkel együtt 11-13 óra hosszára nyúlt autókázás. Elöl a váltott sofőrök, Szidi és Robi izzadtak a szerpentineken, hátul pedig én Rolanddal a hőségben, amit a légkondi és gyakori ablakhúzogatás is nehezen tudott lenyomni.
Hosszabb pihenőt Nagyvárad után, Királyhágó tetején tartottunk, ahol az út mentén néhány panzió és büfé várja az út közben megfáradt utasokat. Ebédre „mics”-et ettünk, ez egy helyi specialitás, roston sült fasírtrúd, többféle nagyon apróra darált húsból. Innen több-kevesebb megállással utaztunk Csíkszeredára, Robi szüleihez, akik vendégül láttak minket.
Vasárnap délután Robi nővére, Gabi családját látogattuk meg Csíkszenttamáson, egy közeli faluban. Éppen akkor falunapok voltak – a helyi iskolások és a falu idősebb hagyományőrző csoportja székely néptánc és népdalbemutatót tartott, köztük Robi nagyobbik unokaöccse is fellépett. Persze volt még bohóc, gyerektáncverseny, éjszaka koncert majd tűzijáték zárta a mulatságot – bár ez utóbbit mi már nem vártuk meg.
Hétfőn Robi nővére szervezett kirándulást vendégeiknek a Gyimesekbe, akikhez mi is csatlakoztunk. Útközben megálltunk egy rövid pihenőre és kilátni a Hargitán, majd továbbmentünk Magyarország ezeréves határához. .jpg)
A vámház düledékes épülete fölött a Rákóczi vár romjaihoz másztunk fel egy meredek és igen hosszú lépcsősoron, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt körbe a környékre. Miután ebben jól elfáradtunk, lenn a patakban hűtöttük le megfáradt lábunkat. Hazaútban beautóztunk (vagyis inkább hajóztunk, mert szinte tengeribetegek lettünk a zötyögős alig-úton) egy csángó kisfaluba, míg vizet kértünk egy helyi idős házaspártól és beszélgettünk velük, körbenézhettünk a portájunkon is. Az út végén immár farkaséhesen betértünk egy panzióba enni valamit – a kaja ugyan hagyott némi kívánnivalót maga után, de a gyerekek nagyon élvezték a kertben fából készült hintákat.
Hazaútban tettünk egy kis kitérőt Csíksomlyóra, ahol punnyadtunk egy kicsit a Barátok Feredőjénél – itt van borvíz (forrásból szabadon csapolható ásványvíz), merülő és szerelmesek lábmosója. Innen társaságunk fenekén megülni nem tudó tagja (én) még felmászott a Kis-Somlyó hegy oldalában levő kápolnához is.
Kedden reggel a legelőre tartó tehenek, valamint eső és ború fogadott minket. Ennek ellenére némi bíztatásra a reggeli bevásárlás után útra keltünk a Gyilkos-tó felé. Mire a tóhoz értünk szerencsére lassacskán kiderült az ég is. Az út csodaszép hegyeken-völgyeken keresztül vitt, tériszonyosoknak viszont csak bekötött szemmel ajánlott a megközelítés. 
A tó és környéke csodaszép. A tóból kiállnak a kidőlt fenyők vassal konzervált csonkjai, fölötte meredeken a fenyőkkel borított hegyoldal. Körbesétáltuk a tavat, utunk végén egy kis ügyesség kellett a híd helyett szolgáló kidőlt fatörzseken való átkeléshez, melyet sikerült szárazon és épségben megúsznunk, egyedül Roland nadrágja sínylette meg az akrobatikát. A tó végénél kezdődik a Békás-szoros, amelyen sajnos forgalmas autóút visz keresztül, így gyalogosan kockázatos végigmenni rajta. Mi gyalog kezdtük utunkat, de az út is hosszú a szoroson át, és későre is járt, így végül inkább autóval folytattuk a bejárását.
Szerdán pihenős nap volt, kivéve a hozott mesterszakáncsunknak (Roland), aki a hajnali bevásárlást követően csodajó grillhusikat készített elő, melyeket aztán Gabiék kertéjében sütögettünk. Nade hogy aznap is lássunk valamit, útközben megálltunk a Mádéfalvi veszedelem emlékművénél, és Karcfalván körbesétáltuk a templomot, valamint meglátogattunk egy szövőműhelyt, ahol vásárolni is lehetett. Roland grilljeinek mindenki csodájára járt, és a háziasszonyok sorba álltak a receptekért. J Jól belaktunk és még harmadnapra is maradt a rablóhús nyársakból.
A csütörtöki program ismét mozgalmas volt, a hajnali köd felszállásában gyönyörködtünk (kb. 10 óra tájt J) a Nyerges-tetőn levő 1848-as emlékműnél, ami mellett a megemlékezők állítottak kopjafákat, majd rápihentünk egy közeli borvízforrásnál, és kis kitérővel megnéztünk egy skanzent Kézdivásárhelytől nem messze egy kis falu, Csernáton alvégén. Késő délután értünk a Mohos tőzegláphoz, ami nagyon érdekes volt, de sajnos csak egy pici részt lehetett megtekinteni kiépített pallóról, vezetővel. A Szent Anna tónál ki punnyadt, ki fürdött, ki pedig jó szokása szerint mászkált, körbekerülte (és fényképezte) a tavat, ahonnan csak naplemente után indultunk haza. Útközben még Tusnádfürdőn megálltunk egy borvízcsapolás erejéig.
Péntek. Időnk kevés, látnivaló rengeteg. Ragyogó napsütés és meleg idő ígérkezik. Így hát reggel a fárasztó nap után ismét kelünk a tehenekkel, irány Szováta és a Medve-tó. Persze nem olyan egyszerűen. Rövid kómázás és nézelődés Székelyudvarhelyen, megálló Farkaslakán (itt született, és temették el Tamási Áront) majd a főút melletti Korondi fazekas zsibvásár megtekintése. Sajnos kerámiákat csak a boltokban belül, majdnem eldugva lehet megtalálni, elöl turistacsalogató kacatok vannak kirakva. Onnan meg sem álltunk a Medve tóig, ami egy sós tó, és kiterített medvebőrre hasonlít a formája, erről kapta a nevét. A tó egy részében lehet fürödni, kiépített strandon. A felszínen a sótartalom alacsonyabb, kellemes a víz.
Akinek pedig mindez nem volt elég (Szidi, Robi) még rábuliztak a városnapokon, mely aznap kezdődött Csíkszereda főterén.
.jpg)
Szombat. Délig alvás után hegymászás Csíksomlyón: Kis-Somlyó hegy, kálvárián meredeken fel a tetőre. Kiderül, hogy a hegyen két kápolna van, egy a tetején, egy a hegyoldalban. Le a túloldalon, a domboldalban áll a Makovecz Imre tervezte „Hármashatár” színpad, itt tartják a pünkösdi búcsút. Ott Rolandot leparkoltattuk, Szidi, Robi és én pedig újabb hosszú és meredek emelkedőn fel a Nagy-Somlyóra, a tetején kilátó, ahonnan az egész környéket belátni.
Útközben is akadtak érdekes látnivalók, sajnos ezeket az idő szorossága miatt csak az autóból tudtuk megsasolni. Bánffyhunyadon és néhány közeli településen a helybeli cigányok építettek nagyobbnál is nagyobb, giccsesnél is giccsesebb félkész palota, pagoda-szerű építményeket. Ezeket a hatalmas házakat állítólag 1-1 család lakja, bár méretük alapján egy egész törzs elférne bennük. Utunk mentén, Máréfalván láthatók még gyönyörű festett székelykapuk, ilyeneket a többi faluban nemigen láttam.
Összefoglalva. Székelyföld gyönyörű, nagyon sok a látnivaló, és jócskán tartogat még felderítetlen szépségeket. Erdélyben a főutak egészen jó állapotban vannak, de a sok szerpentin, és a 2x1 sáv lassítja a haladást. Csíkszeredán a városban déjà vu érzésünk volt, ahol nem volt kátyú, ott útlezárás, a belvárosba jutni tájékozódási versenybe való feladat. Egymást is jól éreztük, bár két felváltva hisztis-duzzogós nőszemély és az ettől megfáradt pasasok türelmét igencsak próbára tette ez az egy hét. J
Az úton szorgalmasan fényképeztem, amibe azért a többiek is besegítettek. A válogatott képeket megtaláljátok a galériában.
Remélem győztétek az olvasgatást és megjött a kedvetek ahhoz, hogy később egy nagyobb csapattal keljünk útra erre a szép környékre.
